„Semmise tudja legyűrni az embert, bármily erős is” (Ulysses, 1954)
„Nem spóroltam semmin” – mondja a Jurassic Park lelkes alapítója, mielőtt a T-Rex elkezdené felzabálni a személyzetet. Ugyanebben az izgatott testtartásban képzeljük el Carlo Pontit és Dino de Laurentiist, a két szuperproducert, akik az ötvenes évek közepén összetrombitálták az olasz filmipar hadra fogható szakembereit minden nézői igényt kielégítő, nagy költségvetésű Odüsszeia-feldolgozásukhoz.
Nem ők voltak az elsők. Olasz filmesek már a filmtörténet korai éveiben vászonra vitték Homéroszt, mert a nagy, antik történet jól illett az ókori Rómát megelevenítő történelmi eposzok közé, amelyek révén Olaszország úttörő szerepet játszott a művészeti ág 1910-es évekbeli népszerűsítésében. Ebből a nemes hagyományból építkezett Ponti és De Laurentiis, akik eleve világsikerben gondolkodtak, ezért állapodtak meg a Paramount stúdióval az amerikai forgalmazásról, és szerződtettek igazi hollywoodi sztárt Odüsszeusz szerepére.
