Gazdaság

A magyar nők csak álmodhatnak az izlandi állam ajándékáról

Ebben is élen jár a szigetország: kötelezni fogják a vállalatokat, hogy igazolják, náluk egyenlő bért keres mindenki, akár nő, akár férfi.

Tele volt a net tegnap azzal, hogy az idén szerdára eső nőnapot nem megünnepelni kéne virágszálakkal és a nők helyének elemezgetésével, hanem végre egyenlő esélyeket adni számukra. Izlandnak sikerült ezt is az elsők között meglépni, ugyanis a Telegraph szerint kemény jogszabályt hoztak:

kötelezni fogják a cégeket, hogy egyenlő bért fizessen mindenkinek, azaz ne kapjon valaki azért kevesebbet, mert nem férfi, mert más nemzetiségű, szexuális beállítottságú vagy etnikumú.

A törvényjavaslatot ebben a hónapban tervezik benyújtani a parlamentben, a legtöbb frakció támogatja. ha elfogadják, 2020-ban léphet hatályba. Ennek értelmében a 25 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek igazolást kell kiállítaniuk arról, hogy egyenlő bért osztanak minden alkalmazottuknak. A lap szerint a rendszer már működik pár államban, például az USA-ban, Minnesotában, de először teszik azt kötelezővé.

A 330 ezres lakosságú Izland célja, hogy 2022-re felszámolja a nemek közti hátrányos megkülönböztetést a fizetésekben. Thorsteinn Viglundsson szociális és egyenlőségügyi miniszter is kijelentette, itt az idő “valami radikálisat tenni az ügyben”. Szerinte az egyenlőség emberi jog, biztosnak kell ezért lenniük, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit kap egy férfi és egy nő.

Europress

Izland eleve a Világgazdasági Fórum listáján az élen van a nemek közti egyenlőség terén, de az izlandi nők még mindig 14-18 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Októberben ezért általános női sztrájk volt az országban, délután fél 3 után minden nő abbahagyta a melót és kiment tüntetni.

Izland a munkahelyek mellett máshol is igyekszik az egyenlőséget biztosítani: kvótákkal szabályozzák a nemek arányát a kormányzati bizottságokban és cégvezetésekben. Mindezekben teljes az egyetértés a politikai pártok között. Mindenesetre a cégek most attól tartanak, hogy az egyenlő bérezés bevezetése plusz adminisztrációs és anyagi terhet ró majd rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik