Gazdaság

NAV-nyomozás zajlik a meghalt Welsz Tamás ellen

Már két éve, hogy meghalt Welsz Tamás vállalkozó, de az adóhivatal még mindig nyomoz az ügyében. Ismeretlen társai után is kajtatnak.

Költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt eljárás indult az adóhivatalnál a két éve elhunyt Welsz Tamással és ismeretlen társaival kapcsolatban – tudta meg a Magyar Idők.

A lap pénteki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi sajtóirodájától kapott információkra hivatkozva arról írt, hogy több adóigazgatási eljárást is kezdeményeztek a NAV-nál és megkerestek több másik hivatalt is, hogy további bizonyítékokat szerezzenek be a Welsz és társai ügyében. Az adóhivatalt a Fővárosi Főügyészség bízta meg 2014 augusztusában a nyomozással.

A konkrét adóigazgatási eljárásokról nem árult el többet a hivatal, de hasonló ügyekben a lap szerint az adóhatóság az adózó jogait, kötelezettségeit állapítja meg, ellenőrzi az adókötelezettségek teljesítését, a joggyakorlás törvényességét, az adózást érintő tényekről, adatokról pedig nyilvántartást vezet, és adatokat is igazol a hivatal.

Az ügyön okmányszakértő is dolgozik, a bűnügyi főigazgatóság revizori főosztálya pedig elemzéseket készít. A lap úgy tudja, hogy az érintettek kapcsolatrendszereit is vizsgálják, az ügyben eddig gyanúsítottként senkit sem hallgattak meg, jelenleg is ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A nyomozás határideje március 14-én jár le az MTI szemléje szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik