Belföld

A Magyar Idők megnyugtat mindenkit, nem lesz népszavazás

Hiába kezdeményeznek sorra országos népszavazásokat az ellenzéki pártok és a civilek, ebben a ciklusban már csak egészen extrém esetben lehet bármiről is népszavazás.

A kormányoldali Magyar Idők pénteki számában előre megnyugtatja olvasóközönségét, hogy a jövő tavaszi országgyűlési választás előtt már nem kell ilyen kellemetlenségektől tartani.

Tény, hogy az elmúlt hetekben meggyűlt a baja a Patyi András vezette Nemzeti Választási Bizottságnak, és komolyan helyt kellett állnia, hogy ez a nyugalom fennmaradjon. A testület leszavazta az ellenzéki pártok összes kezdeményezését Paks 2 ügyében. Az április 7-i ülésen például egyszerre öt kérdést utasított el különféle okokra hivatkozva az NVB.

Keddig hatvan országos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a bizottsághoz – egyebek mellett a CEU, Paks 2 vagy a kormányfői poszt betölthetőségének korlátozása tárgyában -, de formai vagy törvényességi okokra hivatkozva egyetlen kérdést sem hitelesített a testület.

A Magyar Időknek a Fidesz frakcióvezető-helyettese nyilatkozott az elmúlt hetek kezdeményezéseiről. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, egy most benyújtandó népszavazási kérdés “csak egészen extrém esetben” juthatna el a voksolásig a következő választás előtt.

Gulyás szerint ugyanis, ha azok az alkotmányos intézmények, amelyek szerepet játszanak a referendum kiírásának a folyamatában – például az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés -, csupán a jogosítványaik felét “kihasználják”, már nem lehet népszavazást tartani 2018 tavaszát megelőzően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik