Belföld

Hadházy lincseléstől félti Matolcsyt

Hadházy Ákos (Array)
Hadházy Ákos (Array)
A jegybank elnökének az LMP jó tanácsként javasolja, hogy mondjon le.

Hadházy Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, a módszerek a jegybanknál ugyanazok, mint az általa feltárt korrupciós ügyeknél: tanulmányok, work-shopok, továbbképzések, amelyekre akármennyi pénzt ki lehet fizetni. Mostanra a „tanulmányozás” olyan lett, mint az olajszőkítés a ’90-es években – tette hozzá az LMP antikorrupciós szakértője, aki szerint viszonylag kevés szó esik arról, hogy honnan lettek ezek a százmilliárdok, pedig ez a legfontosabb.

Matolcsy György azt a pénzt játssza el, amit az árfolyamnyereségen, „a devizahitelesek vérén” nyert. Devizahitelest alig sikerült megmenteni, az MNB viszont sokat nyert. A jegybank a tartalékából adta el azt a svájci frankot, amit évekkel korábban vett, sokkal olcsóbban. A devizahiteles 256 forintot fizetett azért a frankért, amit az MNB 160 forintért vett. Az árfolyamnyereséget a devizahitelesek fizették ki – magyarázta Hadházy, aki szerint az LMP jó tanácsként javasolja Matolcsy Györgynek, hogy mondjon le.

Ugyanis hogyha itt véletlenül nem békés átmenet lesz, vége lesz nyilván ennek a kormánynak, de hogyha nem békés átmenet lesz, és azok az emberek, az a sok tízezer ember, aki megnyomorodott a devizahitelek miatt, és most már tudja, hogy mire költötték azt a pénzt, amit a devizahitelesek vérén keresett a Magyar Nemzeti Bank, hátén Matolcsy urat akár egy lincseléstől is félteném, mert ez egy nagyon csúnya dolog.”

Az LMP politikusa szerint Matolcsy György ezért jobban teszi, ha szép csendben elmegy, mert nagyon sok nagyon mérges ember van, akit tényleg tönkretett ez a vircsaft, és ezek az emberek szép lassan megtudják, hogy nem a bankok nyertek a forintosítással, hanem a jegybank.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik