Belföld

A Városligetinél is nagyobb fagyilkosság készül a Ludovikánál

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 04. 13. 11:19

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusához tartozó Orczy parkban a már kivágott 131 fa mellett most újabb száznegyvenötöt vágnak ki – derült ki a kedden nyilvánosságra került engedélyekből, amikre Jakabfy Tamás, az LMP józsefvárosi önkormányzati képviselője hívta fel a figyelmet.

Ez a mennyiség – összesen 276 darab – majdnem hétszerese annak a negyvennek, amit a városligeti múzeumi negyed keretein belül a Műjégpálya közelében épülő Magyar Zene Háza munkálatai miatt vágtak ki, és néhány héttel ezelőtt óriási felhördülést váltott ki a – természetesen nem kormányoldali – politikusokból és a főváros lakóiból. (Az eseményeket itt foglaltuk össze.)

Jakabfy így ír a történtekről:

A séma most is ugyanaz: egy kormányzat alá rendelt szervezet beruházását a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja, így a hatóság már nem az önkormányzat, hanem a kormányhivatal lesz, tehát a kormány magától kéri az engedélyt. Amikor megkapta, akkor öt nap kifüggesztés után fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatóvá válik.

A fák léte a nagyvárosokban egyébként létfontosságú, így csekély agytérfogatra enged következtetni, hogy a maradék famennyiséget is ritkítják, ezzel minimum néhány évtizedre (amennyiben új csemeték kerülnek a park többi részére) ideálissá teszik a körülményeket a nagy kánikulában kialakuló hőszigetek (a nagyvárosok belső területein a nagymértékű beépítettség és a természetesen párolgó felszínek, így a növényzet, vagy épp a talaj hiánya miatt a hőmérséklet több fokkal magasabb, mint a kertvárosokban, vagy épp a dombos területeken) kialakulásához, emellett egyre kevesebb lehetőséget adva az embereknek a hűsölésre, és az egész persze a légszennyezettség mértékére sincs épp kedvező hatással.

Jakabfy polgári engedetlenségre szólít fel a kivágások elkerüléséért: az Orczy park riadóláncához a Facebookon lehet csatlakozni, ahol nemsokára megszülethet az első demonstráció időpontja.

Fotók: habeebee
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.