1897-ben csatlakozott az újonnan indult Nőtisztviselők Országos Egyesületéhez, melynek 1901-től elnöke is volt. Az 1904-ben Berlinben alakult Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség (International Women’s Suffrage Alliance) első konferenciáján tartott, magyar munkásnők helyzetét bemutató, sikeres előadása és a hasonló gondolkodásmódú nőkkel való találkozása azt eredményezte, hogy munkatársával, Glücklich Vilmával – az első nővel, aki Magyarországon bölcsészdiplomát szerzett – együtt hazatérve megalapították a Feministák Egyesületét, előadásával pedig Európa-szerte ismertté vált.
A két nő hamar felismerte, hogy egy folyóiratra lesz szükség, amelynek segítségével rámutathatnak a magyar nők helyzetének javíthatóságára, így megszületett A Nő és a Társadalom (melynek megjelent számait itt olvashatja), fő célja pedig a választójog nők számára való megszerzése volt, de írásaikban gyakran kitértek az oktatásra, valamint az egészség- és nővédelemre is, és követelték a koedukált iskolák létrehozását.
Ezen a linken egy egészs sornyi, Schwimmer által jegyzett cikket olvashat, melyek A Nő és a Társadalom és az általa is szerkesztett A Nő című folyóiratban jelentek meg.
„A magyar nőmozgalom tovább nem tengődhet angol, német és francia feminista lapokon, amelyeket magyar szaklap hiányában járattak mindazok, akik a mozgalom iránt érdeklődtek.”
A pacifista Bédy-Schwimmer az 1910-es évekre világszerte ismert aktivistává vált, írásaiban éveken át figyelmeztetett egy világháború lehetőségére, amely a férfiközpontú világrendből következik, de a női választójog megadásával mindenképp megelőzhető lenne.
„Háborús zaj, kétségbeesett családok százezreinek jajgatása, pótolhatatlanul elpusztult értékek, Európa lángbaborulásának lehetősége: ez az egyoldalúan hímnemű állami berendezés eredménye”
A Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség 1913-as, budapesti kongresszusa után Bédy-Schwimmer depresszióba zuhant, és úgy érezte, elég volt az aktivizmusból, így Londonba költözött, és a szövetség sajtótitkári pozícióját foglalta el. Az első világháború kitörése azonban egy csapásra megváltoztatta megítélését a szigetországban, így lemondott, és székhelyét az Egyesült Államokba áttéve egy semleges, államok közti konferencia létrehozásán igyekezett, sőt, találkozott az ügyben Woodrow Wilsonnal és külügyminiszterével, William Jennings Bryannel is, de ebben végül nem járt sikerrel.
A következő néhány évet az Egyesült Államokban töltötte, ahol politikai aktivistaként működött, a női egyenjogúsági mozgalom vezetője, Carrie Chapman Catt kérésére pedig beszédeket tartott és a mozgalom eseményeit szervezte. Az 1915-ös, hágai nemzetközi nőkongresszuson a megalakuló Állandó Béke Nemzetközi Női Bizottsága (Women’s International Comittee for Permanent Peace) egyik alelnökévé választották. Fő célja a semleges és hadviselő országok vezetőivel való találkozó megszervezése volt, melynek keretein belül akár még a békekötés is elképzelhető lett volna. Az alelnöki pozíciót két éven át birtokolta, de végül belső ellentétek miatt lemondott.
A nemzetközi találkozóra végül nem került sor, így egy kormányoktól független szervezésű, nem hivatalos nemzetközi találkozót kezdett el tervezni, melyre végül az autóipari legenda, Henry Ford segítéségével 1916. február 8-án Stockholmban került sor. A Ford Neutral Meditation Conference névre keresztelt eseményt a tengerentúli lapok minden lehetséges irányból támadták, legtöbben pedig kétségbe vonták a női delegáltak képességeit, vagy épp Schwimmer vezető szerepét. Ez az esemény sem járt sikerrel, Henry Ford még Stockholm elérése előtt visszafordult. Bédy-Schwimmert több küldött is kritizálta stílusa és pénzügyi tehetségtelensége miatt, aki végül lemondott a konferencia rendezésében betöltött tanácsadói posztjáról, önfejűsége és megalkuvásra képtelensége miatt azonban rengetegen elpártoltak mellőle.
A Feministák Egyesületének azonban továbbra is tagja maradt, mellyel csatlakozott az 1918. október 24-én megalakult Magyar Nemzeti Tanácshoz, mely az őszirózsás forradalomután az állam törvényhozó szerve lett.
Egy ideig a Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának tagja volt, majd kitűnő politikai kapcsolatai miatt Károlyi Mihály október 31-i miniszterelnöki kinevezésekor azonnal Svájcba küldte a nőt, hogy képviselje a Tanácsot, alig három héttel később, november 19-én pedig svájci nagykövetté nevezte ki. 1919 januárjában ugyan sikerek híján visszahívták, de ez mit sem von le abból a tényből, hogy
A Magyarországi Tanácsköztársaság kezdete, a proletárdiktatúra bevezetése után megtiltották neki, hogy elhagyja az országot, de 1920-ban sikerült Bécsbe szöknie, ahonnan hónapokon át a Tanácsköztársaság és a fehérterror ellen agitált. A következő évben újra az Egyesült Államok felé vette az irányt. Chicagóba érve fel akarta venni az amerikai állampolgárságot, békepártiként azonban nem akarta elfogadni az állampolgári eskü szerves részét, mely szerint szükség esetén fegyverrel is megvédené új országát.
Az ügyből hosszú per lett, melynek végére nyolc év után, 1929-ben került pont: a Legfelsőbb Bíróság ellene döntött, élete hátralévő majd két évtizedét így állampolgárság nélkül élte le.
Természetesen ebben az időben is – Rosika Schwimmer néven – folytatta korábbi tevékenységeit, sőt, Tisza Tales címmel egy Tisza-menti történeteket összegyűjtő kötetet is publikált, melynek illusztrációit a néhány nappal ezelőtt már magasztalt Pogány Vilmos (Willy Pogány) készítette el.
Az Egyesült Államok egyik legismertebb feministájával, a történészként is ismert Mary Ritter Bearddel együtt 1935-ben megalapították a World Center for Women’s Archives-t, amely 1940-ben ugyan széthullott, de nekik köszönhetően mára egy egész sornyi tengerentúli közgyűjteményben találhatóak fontos, a női egyenjogúsági harc különböző fázisaiban keletkezett dokumentumok. 1937-ben Lola Maverick Lloyddal létrehozták a Campaign for World Governmentet, mely a XX. század első legitimált világkormány létrehozását célul kitűző csoport volt, az 1947-ben alapított Világkonföderáció elődje.
A Nobel-békedíjra jelöltek listájára több alkalommal is javasolt, 1947-ben végül felkerült újságíró, nőjogi és békepárti aktivista és volt nagykövet hetvenegyedik születésnapja előtt néhány héttel, 1948. augusztus 3-án, tüdőgyulladásban hunyt el.
