Az öltözködés ma már megkerülhetetlen eleme a társadalmunknak: elképesztő méretű iparág alakult ki belőle, amelynek egyik legújabb hulláma a sneaker-kultúra. De mikor kezdte védeni a lábát az ember, magyarán mikor kezdtünk el lábbelit hordani? Ennek felderítésére tett kísérletet a Live Science.
A lap szerint számos ősi csukát fedeztek már fel világszerte, amelyek között volt 5500 éves bőrcipőket Örményországból, 6200 éves szandált Spanyolországból, és 8300 éves lábbeli is Missouriból. A legrégebbi ismert cipők több mint 10 ezer évesek, azonban a kutatók szerint őseink ennél sokkal korábban is hordhattak már lábbeliket, legalábbis erre utalnak a megkövesedett lábnyomok.
A tárgyakat 1938-ban fedezték fel, ám azóta felvetődött, hogy egy Nevadában talált 10 600 éves emberi maradványok között talált mokaszin még ennél is régebbi lehet.
Miért nincsenek régebbi leletek?
Bár ezek messze a legrégebbi ismert lábbelik, vannak bizonyítékok arra, hogy az emberek már jóval ezelőtt is hordtak cipőket. Egy 2023-as tanulmány szerint a fosszilis nyomok egy dél-afrikai tengerparton akár 150 ezer éves cipőlenyomatok is lehetnek.
Charles Helm, a dél-afrikai Nelson Mandela Egyetem kutatójának elemzése szerint a nyomok vizsgálatakor hasonlóságot észleltek az emberi lábnyomokkal, de megállapították a lábujjnyomok hiányát, ami arra utal, hogy akitől a nyomok származnak, valamiféle cipőt viselhetett. A kutatócsoport azonban egyelőre nem találta közvetlen fosszilis nyomát semmilyen lábbelinek.