Tudomány

Rengeteg csontvázra bukkantak Franciaországban

National Institute of Preventive Archaeology (INRAP)
National Institute of Preventive Archaeology (INRAP)

Rengeteg ősi sírhelyet találtak egy Clermont-Ferrand nevű francia városban – írja a Live Science. A régészek a lelőhelyen összesen 63 sírt tártak fel és több száz tárgyra bukkantak rá.

A vizsgálatok szerint a helyszínen már Krisztus előtt 6000-ben jelen voltak az emberek, Krisztus előtt 4750 és 4500 között pedig már települést létesítettek rajta, ahol gazdálkodó életmódot kezdtek folytatni. A Krisztus előtti 5. évezred során aztán elhagyták a területet, viszont temetkezési célokra továbbra is használták azt.

Csak a Krisztus előtti 4. évezredben költöztek vissza a helyszínre az emberek, ekkora pedig már elterjedt köreikben a hamvasztásos temetés szokása. A nyomok szerint a helyiek állatokat is áldoztak, a felfedett maradványok alapján a szakértők úgy vélik, ez a hagyomány egészen a Krisztus előtti 2. évezredik fennállt.

A sírokon kívül a kutatók számos ősi tárgyat is találtak a lelőhelyen köztük urnákat, egy kőből készült nyílhegyet, egy feltehetőleg karperecként viselt vaddisznó agyart, valamint egy 3300 éves fejszét.

Utóbbi egy szerpentinit nevű kőzetből készült és a régészek kiváló mestermunkaként jellemezték.

Kapcsolódó
Óriási tömegsírokra bukkantak Németországban
A kutatók eddig mintegy 1000 csontvázat találtak bennük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik