Jávor Pál, a magyar színjátszás és filmművészet egyik ikonja 1902. január 31-én született Aradon, és bár édesanyja a biztos megélhetés érdekében vasutasnak szánta, ő már gyerekkorától a filmvászonra akart kerülni. Miután Arad Románia részévé vált, Jávor kiutasíttatta magát az országból, és Budapesten tanult színészetet: 1922-ben szerezte meg oklevelét, ezekben az években elképzelhetetlen nyomorban, gyakorlatilag hajléktalanként tengődött – írja a Rubicon.hu.
Karrierjét a Renaissance Színháznál kezdte, hirtelen indulatai, meggondolatlan cselekedetei könnyedén bajba sodorták. Közel két év után azért rúgták ki, mert mellőzöttsége miatt egy alkalommal egy telefonnal ütlegelte az intézmény titkárát – életét később is beárnyékolták a hasonló incidensek. A sajtó ezekből rendre negatív szenzációt kreált, miközben önzetlenségével és egyébiránt barátságos viselkedésével hamar elnyerte a közönség és színésztársai rokonszenvét is.
Jávor Pál előnyös külsejének hála a színdarabok, majd 1929-től a filmek egyik legnépszerűbb amorózója lett, jól ismert szerepeiben azonban csak egy vékony szeletét mutatta meg valódi képességeinek. Karády Katalinnal legendás párost alkotott a filmvásznon, de Szeleczky Zita és Bayor Gizi is többször feltűnt a sztárszínész oldalán, aki a harmincas években valóságos férfiideál lett Magyarországon.
Számos színészhez hasonlóan Jávor Pál karrierjét is kettétörte a második világháború, felesége, Landesmann Olga zsidó származása következtében ugyanis – főleg 1944-től – számos meghurcoltatás érte: a társaiért bátran kiálló művész előbb a Gestapo őrizetébe, majd Sopronkőhidára került, később pedig a német koncentrációs táborok poklát is megjárta. Hazatérése után Petruchióként ismét elbűvölte a közönséget, a változó politikai légkörben azonban mindinkább elfogyott körülötte a levegő, így elhatározta, hogy Amerikában próbál szerencsét.
Nyelvtudásának hiánya miatt azonban csak az emigráns magyarok között arathatott igazi sikert, így 11 év után, 1957-ben a Kádár-rezsim engedélyével hazatért Budapestre. Ekkor már gyomorrákkal küzdött, komoly fájdalmai voltak, 1959 során kórházba került, ahol augusztusban még egyszer, utoljára együtt mulatott a hozzá érkező muzsikus cigányokkal. Napokkal később kómába esett, majd 1959. augusztus 14-én elhunyt.
