Szeptember végén sikeresen landolt a Földön a Bennu aszteroidából vett minta, amit azóta is elemeznek a NASA szakemberei. A kapszula kinyitásával meggyűlik a baja a kutatóknak, azonban némi anyaghoz már így is sikerült hozzáférni – írja az IFLScience.
Ez jelenleg nagyjából 70 grammot jelent, ami elég jó eredmény, tekintve, hogy összesen 120 gramm anyaggal számol az amerikai űrügynökség. A kutatók már el is végezték az elsődleges elemzéseket, és igen érdekes eredményre jutottak. A mintában nagyon sok olyan anyag van, ami a Naprendszer születésénél, nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt volt jelen.
Az Arizonai Egyetem kutatója, Dante Lauretta szerint mindez azt sugallja, hogy az aszteroidák szállíthatják a vizet a Földhöz hasonló bolygókra, és az sem kizárt, hogy ezek az objektumok lehettek az élet építőkövei évmilliárdokkal ezelőtt. A szakemberek most aminosavak után kutatnak a mintában, teszi hozzá a hvg.
A mintákban lévő apró darabok világos színű, fényvisszaverő bevonattal rendelkeznek, amelynek kémiai elemzése kimutatta, hogy magnéziumot, nátriumot és foszfátot tartalmaz. Ez azért furcsa, mert ilyen anyagok jellemzően nincsenek az aszteroidákban.