Tech

Hamarosan elérjük az aszteroidát, amely elpusztíthatja a Földet

Az aszteroidák kutatása még mindig gyerekcipőben jár, annak ellenére, hogy ezek a kődarabok kiaknázatlan erőforrás-lelőhelyek lehetnek, vagy éppen komoly fenyegetést jelenthetnek a bolygónkra. A NASA aszteroidavadász űrszondája nemsokára elér egy olyan kisbolygóhoz, amely a 22. században ütközhet a Földdel, és mintát vesz róla, hogy tudjuk, mivel állunk szemben.

Az 101955 Bennu aszteroida jelenleg a Földre legveszélyesebb objektum, a számítások szerint 1:1000 eséllyel 2182-ben összeütközhet a Földdel. Az 550 méter átmérőjű kisbolygó minden hatodik évben elhalad a bolygónk mellett, mivel ahhoz hasonló távolságban kering a Nap körül. 2016-ban ehhez az aszteroidához indult el a NASA OSIRIS-REx szondája, amelynek célja, hogy mintát vegyen a felszínéről, és visszahozza, hogy az űrügynökség kutatói megvizsgálhassák.

A szép hosszú nevű Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security-Regolith Explorer (OSIRIS-REx) szonda rengeteg kutatási területhez segítheti hozzá a NASA tudósait: nemcsak az aszteroidáról tudhatnak majd meg többet, de a minták vizsgálatával a Naprendszer történetéről is újabb információkat szerezhetnek, sőt, akár

arra is rájöhetnek, hogyan érkezett a Földre az élet.

Most az egyik legvalószínűbb elmélet ugyanis az, hogy egy aszteroida felszínén jöhettek a bolygóra azok az anyagok, amelyekből aztán kialakultak az első élőlények.


Az OSIRIS-REx a tervek szerint 2023-ra ér vissza a Földre, fedélzetén az aszteroidamintákkal. Jelenleg kevesebb, mint százezer kilométerre van a kisbolygótól, ami csillagászati léptékben nagyon kevésnek számít. A NASA Twitteren osztott meg egy fotósorozatot arról, hogyan közelítette meg a szonda a 2,2 millió kilométeres kiinduló távolságból az aszteroidát, amelynek PolyCam nevű kamerája minden hétfőn, szerdán és pénteken küld vissza fotót a Bennuról.

Amíg a NASA a Bennu után kajtat, addig a Japán Űrügynökség, a JAXA már a Ryugu nevű kisbolygón dekkol, ahonnan 2020-ra várják vissza az első mintákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik