Tudomány

Rájöhettek, mi okozhat természeti katasztrófákat

DrPixel / Getty Images
DrPixel / Getty Images

Az elmúlt öt évtizedben a kutatók egyre inkább hangot adtak azon feltételezésüknek, miszerint bolygónk meghatározó geológiai eseményei ciklikusan zajlanak. Ezt sokáig nem tudták alátámasztani, ám a technológia fejlődésével sikerült bebizonyítani, hogy a Földnek geológiai értelemben pár millió évenként „megdobban a szíve” – írja az IFLScience.

A New York-i Egyetem és a Carnegie Institution for Science kutatói az elmúlt 260 millió év során bekövetkezett 89 jelentős geológiai eseményt vizsgáltak annak érdekében, hogy valami rendszert fedezzenek fel. Az események között tömeges tengeri és szárazföldi kihalási események, tengerszint-ingadozások és tektonikus lemezváltozások is voltak.

A Fourier-analízisnek nevezett matematikai módszer segítségével sikerült felfedezniük, hogy az események a 260 millió éves időszak 10 különböző időpontjában csoportosultak.

Ez azt jelenti, hogy nagyjából 27,5 millió évente van egy „nagy impulzus”, ami jelentős geológiai aktivitással jár.

Michael Rampino, a tanulmány vezető szerzője eredményeik arra utalnak, hogy a geológiai események korrelálnak, és nem véletlenszerűek. A következő lépés annak megállapítása lesz, hogy mi az oka ennek a ciklikusságnak. A szakértők szerint egyébként s lemeztektonika és az éghajlatváltozás is jelentős szerepet tölthet be e tekintetben.

Aki attól félne, hogy esetleg az elkövetkezendő években megtapasztalhatunk egy ehhez hasonló impulzust, annak nem érdemes félnie. Az utolsó eseménysor körülbelül 7 millió évvel ezelőtt történt, ami azt jelenti, hogy amennyiben az elmélet igaz, a Föld következő nagy impulzuslöketéig még bő 20 millió év van hátra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik