Szent István, a keresztény Magyar Királyság megalapítója és első uralkodója 1038. augusztus 15-én hunyt el. A Hartvik püspöktől származó legendája szerint Istvánon komoly betegség lett úrrá, lefogyott, elgyengült, már a lábára sem tudott állni – ekkor udvarának „négy legfőbb nemese” az életére tört.
Egyikük az este homályában csupasz karddal a köpenye alatt a király hálójába osont, ám „égi ösztönzésre a penge lehullt, és a földhöz ütődve megpendült”. Meghallotta ezt István és kérdezte, mi történt, mire „az az ember megtörve, szorongva bevallotta őrült tervét, bánta, közel lépett, térdre esett, a király lábát átkarolta, beismerte, hogy bűnözött, és kegyelemért könyörgött”. Neki megbocsátott, de társai elnyerték méltó büntetésüket.
![Így halt meg Szent István 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/08/debre20230615016.jpg)
Később láz vette le lábáról, maga is érezte közelgő halálát. Ekkor magához rendelte előkelőit, megtárgyalta velük, kit válasszanak utódjául, majd intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, és őrködjenek a kereszténységen. Ezután kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel:
Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.
Augusztus 15., Mária mennybemenetelének ünnepe közeledett, és István nagyobb irgalomban reménykedett, ha ezen a napon fejezi be életét, külön ezért könyörgött. A jeles napon a királyt a püspökök és ispánok kara, szolgák tömege vette körül, István pedig elnyerte a kegyelmet: ezen a napon halt meg.