A grúziai születésű Ioszeb Dzsugasvili a Szovjetunió teljhatalmú ura lett Joszif Viszarionovics Sztálin néven, a felvett név acélembert jelent. A világtörténelem egyik legsötétebb és legrettegettebb figurája volt, személyesen hagyta jóvá több mint 44 ezer személy kivégzését, parancsára pedig 10 milliók életét vették el vagy törték derékba. – és ebben nincsenek benne az éhezések miatt elhunytak. Csak az 1932-33-as ukrajnai holodomor 5-7 millió áldozatot követelt.
Jelen tudásunk szerint Sztálin uralma alatt legalább 60 millió ember tapasztalta meg a „kemény” vagy „puha” elnyomás valamilyen formáját a gyilkosságtól a kitelepítésen át a börtönig.
Gyanakvó volt, paranoiás, a sztálini időkben senki nem érezhette biztonságban magát, sőt, ahogy belső körei felé szűkítünk, úgy nőtt az illetőt és családtagjait fenyegető veszély. Akivel Sztálin kedélyesen beszélt, vállon veregette, azt másnap szemrebbenés nélkül kivégeztette, ha épp változott a hangulata. A félelem uralta légkör azonban keményen visszaütött 1953 márciusának elején, amikor a rettegett zsarnok agyvérzése után hirtelen beteg, magatehetetlen, kínlódó, kiszolgáltatott 75 éves öregemberré roskadt össze. Senki nem mert rajta segíteni.
Joszif Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halálának részletiről Dr. Hahner Péter történészt, a Rubicon Intézet főigazgatóját kérdeztük.
Bárdolatlan urak durva viccelődése
Szombati nap volt 1953. február 28., a Generalissimus legbelsőbb körének tagjaival megnézett egy filmet a Kremlben, majd autóval a közeli dácsába mentek, a társaságot a titkosrendőrség feje, Lavrentyij Berija, Georgij Malenkov miniszterelnök és Nyikita Hruscsov első titkár alkotta. Gyakoriak voltak az ilyen szűk körű összejövetelek, Sztálin így enyhítette magányát. Hatalmas evés-ivást képzeljünk el, Sztálin a grúz bort kedvelte, és miként maga sem tartott mértéket, úgy azt sem tűrte, ha valaki nem iszik a jelenlétében. Egymás után kellett fenékig üríteni a poharakat, miközben erőltetett tréfálkozással múlatták az időt.
Volt, hogy paradicsomot tettek a székekre, majd hahotáztak, ha valaki beleült. Idős, bárdolatlan urak durva viccelődése folyt jelentős mennyiségű alkohol kíséretében
–mondja a 24.hu-nak Hahner Péter.
A légkör még ilyenkor is fenyegető volt – a 408 fős személyzetéből 335 a biztonsági szolgálat embere volt –, a meghívottak általában feszengtek, hiszen a „buli” bármikor rossz véget érhetett rájuk vagy családtagjaikra nézve. Ez alkalommal azonban a vendégek jókedvűen távoztak vasárnap hajnali 5-6 óra körül. A meglehetősen ittas és kiváló hangulatban lévő Sztálin ukrán nevét használva, kedveskedve Mikitának nevezte Hruscsovot, aki ugyancsak boldog volt, amiért semmi rossz nem történt. A diktátor aludni tért a lakosztályába.
Még segíteni sem mertek
Ám napközben feltűnően sokáig nem jött ki, zaj sem hallatszott az ajtó mögül. Senki nem mert hozzá bekopogni, benyitni pláne nem, a betegesen paranoiás ember azonnal merényletre gyanakodott volna, mindenki félt tőle. Végül este 10 órakor a posta átadása ürügyén ment be hozzá a házvezetőnő vagy egy testőrkapitány, a történet itt ellentmondásos. Az viszont biztos, hogy
Beszélni nem tudott, a jobb oldala teljesen lebénult. Felfektették az ágyra és azonnal értesítették a legfőbb vezetőket. Miért nem hívtak egyből orvost? Mert ekkoriban már zajlott a szovjet orvosok elleni antiszemita kampány, a legnagyobb professzorok börtönben ültek a diktátor legújabb ámokfutása miatt. Fehér köpenyes gyilkosoknak nevezték őket, akik tudatos félrekezeléssel rövidítik meg a pártvezetők életét – Sztálinhoz nem lehetett csak úgy orvost hívni.
Még az éjszaka folyamán külön-külön megérkezett Berija, Malenkov, Hruscsov és Bulganyin, akik megállapították, hogy a beteg alszik, hangosan horkol, és ennek szellemében utasították a személyzetet: hagyják őt békén. Maguk is hamar visszamentek Moszkvába, és gondoskodtak a Központi Bizottság összehívásáról.
Miért nem tettek semmit? Mert politikusok voltak, nem orvosok. Bármit is gondoltak, taktikáztak magukban, ott és akkor azt látták, hogy rettegett vezetőjük horkolva alszik. Ha netán múló rosszullétről van csak szó, és felébredve Sztálin azt látja, hogy magatehetetlen betegként kezelik, egyből puccsra gyanakszik, aminek beláthatatlan következményei lettek volna az érintettek számára.
Így tehát a saját maga által teremtett félelemnek köszönhette, hogy csak hétfő délelőtt érkeztek hozzá orvosok (ekkor hívták a betegágyához két gyermekét, Szvetlanát és Vaszilijt is), a diagnózis pedig: agyérelmeszesedés előidézte agyvérzés.
Piócákkal kezelték
Joszif Sztálint sokféle testi baj gyötörte. Gyermekként himlős volt, feltűnő nyomait élete végéig viselte az arcán, egy 12 éves korában elszenvedett lovaskocsi-baleset következményeként a bal karja rövidebb volt, és nem is tudta rendesen használni. Mindez persze még nem vezet érrendszeri problémákhoz, ám életmódja már igen: mértéktelenül evett és ivott, egész életében ülőmunkát végzett, valamennyi testmozgást csupán a kevés szabadidejében végzett kertészkedés jelentett.
Állapota nagyon súlyos volt, a doktorok tehetetlennek bizonyultak főleg úgy, hogy az orvosperek árnyékában nem is igazán mertek próbálkozni. A világ legnagyobb hatalmú emberét a XX. század közepén főként piócákkal kezelték vérnyomáscsökkentés céljából. Agóniája napokig tartott, megszólalni nem tudott, jobb fele mozdulatlan maradt, kommunikálni nem lehetett vele.
Egyszer felmutatott egy festményre a falon, pásztorlányt ábrázolt báránykával. Talán arra gondolt, épp olyan tehetetlen és kiszolgáltatott, mint az a bárány
– jegyzi meg a történész.
Március 3-án, kedden a felső pártvezetés tagjaival közölték, hogy Sztálin elvtárs egészségügyi problémákkal küzd, és legközelebbi munkatársai kettesével felügyeltek betegágya mellett. A Központi Bizottság 5-én, csütörtökön ült össze, a teremben még csak pisszenni sem mert senki, azt hitték, Sztálin a Kremlben haldoklik. Az állandóan a népéért fáradozó, munkálkodó vezető is Sztálin legendájának része volt, dolgozószobájában éjszakánként végig égett a lámpa, hogy aki felnéz, azt lássa, Sztálin elvtárs még mindig dolgozik.
Mintha megátkozta volna a jelenlévőket
Március 5-én, reggel 8:40-kor a KB plénuma megkezdte ülését, Sztálint minden tisztségéből felmentették, hatalomvesztése azonban nem tartott sokáig: március 5-én, 9 óra 50 perckor meghalt. Lánya, Szvetlana így emlékezett vissza az utolsó órákra:
„Agóniája szörnyű volt. Szemünk láttára fulladozott. […] Rettenetes volt a tekintete, az őrület és a harag határvonalán, tele volt félelemmel a haláltól és a föléje hajló orvosok ismeretlen arcától. És ekkor történt valami érthetetlen és rémisztő, amit én még ma sem értek, de nem tudom elfelejteni: felemelte a bal kezét. Azt állíthatnók, hogy jelzett valamit az égen és megátkozott minket”.
Holttestét felravatalozták, az emberek napokig hosszú tömött sorokban rótták le előtte kegyeletüket. Borzasztó jelenetek játszódtak le az utcákon, a szemtanúk falnak préselt, halálra taposott emberekről számolnak be, később Hruscsov 109 moszkvai áldozatot vallott be Sztálin temetésével összefüggésben. A valóságban ennél feltételezhetően többen lehettek, illetve más nagyvárosokban is szedett áldozatokat a tömeg – Sztálinhoz még elhunyta után is emberek halála kapcsolható.
