Tudomány

Több ezer éves kincsre bukkantak Kecskemét mellett

Három korszak településeire, valamint egy bronzkori karperecre és egy csontvázra bukkantak a régészek Kecskemét-Hetényegyháza határában – írja az MTI Fazekas András Kristóf ásatásvezető régész beszámolója alapján.

A régészek a Magyar Nemzeti Múzeum alvállalkozójaként 800 négyzetméteren végeznek próbaásatásokat, és már 40 centiméter mélységben három korszak települései bontakoztak ki. Árpád-kori gödrök, árkok, padlóval rendelkező házak nyomaira leltek, valamint előkerültek egy szarmata település hasonló típusú objektumai, illetve egy bronzkori árok is.

Az ásatásvezető szerint a Hetényegyháza határában felfedezett árkot akkor áshatták, amikor a trójai háború zajlott a mai Törökország területén.

Mindemelett egy különlegesnek számító késő bronzkori karperecre is rátaláltak, amely a Krisztus előtti második évezredre tehető. Az ékszert feltehetően a munkák során veszíthette el a viselője, a karperec mellett bronzkori kerámiák is előbukkantak.

Illusztráció
Getty Images / Stevica Mrdja / EyeEm

Fazekas András Kristóf elmondta, a próbaásatások során egy feltehetően fiatal férfi maradványa is előkerült, amely  – a temetkezési szokás alapján – szintén későbronzkori lehet. A korszakban a halottakat gyakran zsugorított pózban helyezték el a sírokban, vagyis az elhunyt végtagjait szorosan felhúzták a test mellé és az oldalára fektették. Így találtak rá erre a bronzkori csontvázra is.

A próbaásatásokat követően a Magyar Nemzeti Múzeum által meghatározott helyszíneken folytatódik majd a régészek munkája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik