A hastífuszt okozó Salmonella typhi baktérium egyre inkább ellenálló a korábban hatékony antibiotikumokkal szemben – írja az NPR. A tudomány jelenleg versenyt fut az idővel, hogy olyan gyógyszereket fejlesszen, amelyek képesek visszaszorítani az újra terjedő betegséget.
A baktériumot széklettel szennyezett élelmiszer, tárgyak, mosatlan kéz közvetíti egyik emberről a másikra. Nem, vagy rosszul közművesített településeken, illetve háborúk, természeti katasztrófák idején szokott előfordulni. A fejlett országokban ma már ritka, de a fejlődő országokban előfordul, így az oda utazóknak erre fokozottan figyelniük kell. A fő előfordulási terület napjainkban is India és Nepál. A betegség ellen van védőoltás, és 99 százalékban gyógyítható is az antibiotikumokkal – legalább is eddig ez volt a statisztika.
Az antibiotikum-rezisztens tífusz először 1950 körül jelent meg. Azóta szinte minden alkalommal, amikor új, a tífusz gyógyítására alkalmas antibiotikumot fejlesztettek ki, új törzs jelent meg, amely képes legyőzni azt.
„Ez macska-egér játék. Újra és újra új gyógyszereket fejlesztünk, amelyekre a tífusz idővel ellenállóvá válik” – mondja Dr. Jason Andrews, a Stanford Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó docense.
Az ebből a szempontból legveszélyesebb törzset XDR-nek hívják – ez a rövidítése a nagymértékben gyógyszerrezisztens kifejezésnek (extensively drug resistant). 2016-ban jelent meg először Pakisztánban, és 2019-re az ország domináns törzsévé vált. A The Lancet Microbe című folyóiratban júniusban megjelent kutatás szerint már más országokban is elterjedt. Egyetlen orális antibiotikum létezik, amely képes meggyógyítani az XDR-tífuszt: az azitromicin, amelyet 1988-ban engedélyeztek orvosi használatra, és az egyik leggyakrabban felírt antibiotikum a piacon. A kutatók azonban attól tartanak, hogy az azitromicin széles körben elterjedt használata miatt az XDR rezisztenssé válhat ezzel a gyógyszerrel szemben is.
Az egyik viszonylag új fegyver a hastífusz elleni arzenálban az Egészségügyi Világszervezet által 2018-ban javasolt oltóanyag. Typbar névre hallgató vakcina kétféle antigént egyesít, hogy serkentse az immunválaszt, és megakadályozza a fertőzést, még akkor is, ha a baktériumtörzs az antibiotikumokkal szemben rezisztens. Tavaly a vakcinával végzett három kísérlet eredményeit tették közzé, amelyek mindegyike nagyjából 80%-os hatékonyságot mutatott a fertőzés megelőzésében az XDR-területeken beoltott mintegy 90 000 gyermek körében. A valóság még az előzetes adatokat is felülmúlja, úgy tűnik ugyanis, hogy nagyjából 95%-os hatékonyságról beszélhetünk.
Pakisztánban azonban még a vakcina sem tudja visszaszorítani az XDR-t. Az egyik probléma az, hogy az oltóanyag kínálata korlátozott, és nem könnyű kitalálni, hol teszi a legtöbb jót. Ideális esetben az adagokat olyan régiókba küldenék, ahol a legtöbb XDR-eset fordul elő,
A tífuszos esetek jobb számbavétele érdekében a tudósok egy új eszközt fejlesztettek ki, amellyel csak egy ujjszúrásnyi vérre van szükség a betegség megtalálásához. Még akkor is működik, ha a vért más okból vették le, például COVID-eseteket keresve. Remélhetőleg ez a módszer segít meghatározni, hogy milyen gyorsan terjed a tífusz egy adott országban. Ez pedig segíthetne még az XDR visszaszorításában is.