1196-ban több mint 40 ezer keresztes indult Európából a Szentföld irányába. A fegyveresek eltökéltek és motiváltak voltak, hiszen II. Orbán pápa bűneik alól való azonnali feloldozást ígért bárkinek, aki elesik a muszlimok elleni harcban. A fanatikus küldetéstudat és a vagyonszerzés lehetősége által mozgatott fegyveresek átvágták magukat a Kis-Ázsiát uraló szeldzsuk törökök területén, és mikor végre megpillanthatták Jeruzsálem falait, sokan sírva fakadtak – írja a Múlt-kor.hu.
A város ostroma 1199. június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő néhány ezer fős helyőrségen. Szűkében voltak az élelemnek és az ívóvíznek – a védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken –, eleve kimerültek voltak. A végső roham július 14-én éjjel kezdődött, a sötétség leple alatt a lovagoknak sikerült a genovai gályák faanyagából épített ostromtornyokat a falak közelébe húzni. Bár virradatkor a védők felocsúdtak és felgyújtották az egyik tornyot, a másikkal a kereszteseknek sikerült elérni a falakat.
A városba bejutó vérgőzös keresztesek nem elégedtek meg a helyőrség tagjainak legyilkolásával, hanem az egész várost egy gigantikus mészárszékké alakították. Két napig tartott az ezrek életét követelő pokoli őrjöngésük, annyi volt a halott, hogy Jeruzsálemet hónapokra elárasztotta a hullák bűze.
Ebben a templomban majdnem 10 ezer embert öltek meg. Ha ott lettél volna, láthattad volna, ahogy bokáig gázolunk a leöltek vérében. (…) Senkit nem hagytunk életben, sem a gyerekeket, sem a nőket
– emlékezett a francia történetíró, Fulcher de Chartres.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ostromot követő vérfürdő, amelyben arab források szerint több tízezren vesztették életüket, egy hidegvérrel végrehajtott, tudatos etnikai tisztogatás volt, amellyel a keresztesek a várost korábban uraló Fátimida kalifátus hátországát akarták meggyengíteni.
