Szakértők egy csoportja több millió éves, a mai Peru területéről származó bálnakoponyákat vizsgált – írja az MTI. Az eredmények alapján az ámbráscetek nagy és zsíros orrát kifejezetten szerethették az ősi cápák.
Aldo Benites-Palomino, a Zürichi Egyetem Paleontológiai Intézetének munkatársa és kollégái a dél-perui sivatagos tengerpartról, az úgynevezett Pisco-formációból származó 6-10 millió éves csontokon, az ámbráscetek, főleg a kis ámbráscetek koponyáján talált harapásnyomokat elemezték. Az ámbráscetek hatalmas orra a legnagyobb a jelenlegi állatvilágban, ráadásul rendkívül magas zsírtartalmú. Ezt a testrészt, illetve az általa keltett erős kattogó hangot a mai bálnák a visszhang alapú helymeghatározásra használják.
A kutatók szerint az ámbráscetek ősi rokonainak is óriási és magas zsírtartalmú orra volt, amely a cápák kedvelt zsákmánya lehetett.
A sérülések formájából és eloszlásából arra lehet következtetni, hogy az ámbráscetek különféle cápafajok táplálkozási célú, egymást követő támadássorozatának áldozatai voltak.
A harapásnyomokból nem lehet megállapítani, hogy a cápák aktívan vadásztak-e a bálnákra, vagy csak az elpusztult példányok tetemeire vetették-e rá magukat. A szakértők szerint valószínűbbnek tűnik ez utóbbi, mert az ámbráscetekben lévő vastag zsírlerakódások miatt élettelen tetemük könnyen a víz felszínén marad és lebeg, könnyű táplálékforrást kínálva a dögevőknek.
Nem zárható ki azonban az sem, hogy néhány harapásnyom aktív zsákmányszerző támadásra vezethető vissza. Napjaink óceánjaiban nem fordulnak elő ilyen támadások, a most élő cápák inkább a sziláscetek bőr alatt húzódó, több centiméter vastag, zsíros húsát kedvelik.
