Az Egyesült Államok talán legnagyobb, esetenként a karácsonyt is meghaladó családi ünnepe a hálaadás, pontosabban a hálaadás napja. Ma már az egész világ az amerikai tömegkultúra fogyasztója, így nem csoda, hogy mindannyiunk számára ismerős az ünnep létezése. Bár az talán sokak számára nem világos, miről is szól pontosan.
Az ünnep a bőséges termés felett érzett öröm, hála kifejezése, jelentőségét nehéz túlbecsülni: a történelmi időkben egy-egy „szűk esztendő” szenvedést, koplalást, szegénységet, halált is hozhatott a családra. Időpontja nincs dátumhoz kötve, minden évben november negyedik csütörtöke hálaadás napja. Története pedig az első angol telepesek idejébe nyúlik vissza.
Telepesek és indiánok együtt
Az első angol puritán kivándorlókat szállító hajó, a Mayflower 1621 szeptemberében indult az Újvilágba Plymouth-ból. A zarándok atyáknak nevezett első telepesek december közepén érkeztek a mai Massachusetts állam területére, ahol első kolóniájukat, Plymouth-nak nevezték el – írja a Múlt-kor.hu.
Az időzítés nem volt a legszerencsésebb, a rendkívül hideg tél és fogyatkozó készleteik sanyarú hónapokat hoztak, tavaszra a 102 telepes mintegy fele elhunyt. A következő évben a wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat helyi fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be.
Hagyományból nemzeti ünnep
A hagyomány ezt tekinti az első hálaadásnak, amely aztán a következő években rendszeressé váltak, és egyre inkább terjedtek. Az első elnök, George Washington a Kongresszus javaslatára deklarálta az évente tartandó, az egész nemzetre érvényes hálaadási ünnepnapot.
Abraham Lincoln 1863-ban, a polgárháború borzalmai közt egységet keresve hálaadási proklamációt adott ki, amelyben november negyedik (általában utolsó) csütörtökét a hálaadás napjává nyilvánította. A hagyományt 1941. december 26-án foglalták törvénybe, a hálaadás napját egyben nemzeti ünneppé nyilvánították.
Hálaadás jelentősége Amerikában a karácsonnyal vetekszik, munkaszüneti nap, az emberek családi körben, rokonokkal, barátokkal ünnepelnek. Az asztalon az elmaradhatatlan pulykasült mellől nem hiányozhat a pulykához felszolgált töltelék, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a zöldbab és a sütőtöktorta.
A szerencsés pulyka
Az ünnepre szánt pulykák közül egy (vagy néha két) szerencsés kiválasztott madár elnöki kegyelmet kap, és megmenekül a kés alól. Történt ugyanis, hogy Abraham Lincoln elnöki háztartásába már egy évvel korábban megérkezett az elnöki pulyka, amikor pedig eljött az idő, fia, Tad kijárta neki a kegyelmet.
Nem világos, hogy ez a gyakorlat a következő évtizedekben hogyan folytatódott, Harry Truman elnökről csak „sejthető”, hogy ő volt a következő, kegyelmet gyakorló államfő. John F. Kennedy más biztosan nem a felajánlott madarat süttette meg, azt mondta: „hagyjuk futni”. Az első hivatalos pulyka-megkegyelmezési ceremóniát 1989-ben az idősebb George Bush elnök tartotta.
