Kinizsi Pál valamikor az 1430-as években született egy katonáskodó kisnemesi családban. Élete első részéről nincs sok hiteles információnk, karrierje azt követően ívelt magasra, hogy apja korai halála után édesanyja Mátyás király kapitányához, bizalmasához, Magyar Balázshoz ment feleségül.
A lehetőség ilyen formán az ölébe hullott, de hogy ezzel élni is tudott, ahhoz már nem lett volna elég középszerűnek lenni: Kinizsi Pál saját tehetségének köszönhetően, saját jogán jutott magasra.
Az 1460-as évektől találjuk Mátyás mellett, végigharcolta mellette az összes hadszínteret Havaselvétől Ausztriáig, Lengyelországtól a déli végekig. Közben pedig a király egyre megbecsültebb hadvezérévé vált. Helyet kapott a királyi tanácsban, majd az alsó részek főkapitányaként az ország egyik legfontosabb hadvezére lett.
Rendkívül izmos, robusztus testű
A hatalmas testi erejéről szóló legendáknak se szeri, se száma, de tévedés lenne Kinizsi Pált a mai testépítőkhöz hasonló, hegyomlásnyi embernek gondolni. Máig megőrzött páncélinge alapján körülbelül 150-160 centiméter magas lehetett, ami abban az időben teljesen átlagosnak számított.
A Mátyás 1490-es temetésén részt vevő szentszéki követ úgy írt róla, mint átlagos magasságú, napcserzette bőrű, szigorú tekintetű, rendkívül izmos, robusztus testű, 60 év körüli férfi.
Ez az egyetlen forrás, ami életkorára enged következtetni, innen az 1430 körüli születési dátum, de valljuk be, nem érdemes rá mérget venni. Hiszen egy ízig-vérig katonaember meggyötört, kemény arca, „napcserzette bőre” könnyen mutathatja idősebbnek az illetőt.
Agyvérzés után, a lóra kötözve
Kinizsi legnagyobb győzelme egyértelműen az 1479-es kenyérmezei csata volt, ahol Báthory István erdélyi vajdával megsemmisítő vereséget mért a betörő 10-20 ezer fős török hadra. Az 1526 előtti török-magyar háborúk történetében ez volt a legnagyobb létszámú, nyílt színi ütközet, ami magyar győzelemmel végződött. Mátyás halála után az új király, II. Ulászló is megtartotta posztján, ő pedig végezte a dolgát.
Nem tudjuk, pontosan milyen károsodásokat szenvedett, csupán annyit, hogy halála napjáig talpon volt, és utolsó leheletéig harcolt. Ebben az évben a király országbíróvá nevezte ki, ami az uralkodó és a nádor utáni harmadik legfontosabb tisztség volt. Állapota folyamatosan romlott, de a hadból nem hiányozott, Szendrő ostrománál lábait a nyereghez kötözték, hogy le ne essen lóról. A vár egyébként sikertelenül végződő vívása közben hunyt el valószínűleg 1494. november 24-én (de biztosan 26-át megelőzően).
