Kevesek olyan szerencsések, hogy a vadonban vadmacskát figyelhessenek meg, ha fel is bukkan előttünk ez a rejtőzködő kisragadozó, a következő pillanatban már el is nyeli a növényzet. Laikusként ráadásul a beazonosítása is nehéz, bárki könnyen nézheti nagyobb darab házi cirmosnak. Márpedig talán a házi jelző illik rá a legkevésbé, egy vadmacskát a szakemberek is csak kellő tapasztalattal és komoly védőfelszerelésben fognak meg – és persze csak akkor, ha muszáj.
A kistermetű, ám annál vérmesebb ragadozók óriási gonddal kerülik az embert, ezért is volt meglepő a felbukkanásuk a budai hegyekben. A felfedezés hatására indult el a Vadmacska Fajmegőrzési Program gyakorlati megvalósítása a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. szakmai együttműködésében.
A cél a faj élőhelyeinek, szaporodási feltételeinek és génállományának részletes vizsgálata és monitorozása kiemelt figyelemmel a Pilisi Parkerdő területére, illetve a szükséges természetvédelmi lépések megtétele a védelmében.
A vadmacskákról és furcsa felbukkanásukról a Budai-hegységben Nagy Ingrid biológussal, a program munkatársával, a Budakeszi Vadaspark sajtóreferensével beszélgettünk.
Kevés állat lehet biztonságban
A vadmacska Európában, Ázsiában és Afrikában is megtalálható, hazánkban az európai alfaj honos, és fokozottan védett: természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Titkos életük okán nincsenek naprakész információink a populációk létszámáról, de tudjuk, hogy a faj állományát felmérő legelső, 1987-es vizsgálat óta folyamatosan csökken az egyedszám.
A zárt, erdős területeket kedveli sok holtfával, amelyek között búvóhelyet talál, illetve a kidőlt törzseken nesztelen árnyékként közlekedhet. Szüksége van ugyanakkor füves, nyílt tisztásokra is, zsákmánya nagy részét ugyanis ilyen helyeken szerzi be. A vadmacska étlapján bármilyen állat helyet kap, amelyet el tud ejteni, és mivel macskáról beszélünk, a méret megtévesztő: erős, ruganyos állat tökélyre fejlesztett fegyverzettel.
Tápláléka madarakból, hüllőkből, kisemlősökből áll, de képes elejteni a kifejlett mezei nyulat és az őzgidát is
– mondja a 24.hu-nak Nagy Ingrid.
Itt kell említeni, hogy a vadmacskák alig nagyobbak a házi rokonaiknál, 6–8 kilót nyomnak a mérlegen, a hímek testhossza a farok nélkül 51–57 centi. Magányosan élnek, a kandúrok mozgáskörzete körülbelül 500–800, a nőstényeké 170–400 hektár, territóriumukat elszántan védelmezik azonos nemű fajtársaikkal szemben, ám a hímek és a nőstények területe átfedi egymást – másképp nyilvánvalóan nehezen gondoskodhatnának a következő generációk létrehozásáról.
A párzási időszak kivételével, illetve azonos nemű egyedek esetén a találkozások határvillongásokba torkollnak, de ritka a vérre menő küzdelem. Nagyon komoly sebeket adhatnak és kaphatnak, ezt érthető módon nem kockáztatják: a macskák összetűzései általában élénk hangadásban, pózolásban és fenyegetésben merülnek ki – ebből felmérik az erőviszonyokat annyira, hogy a „gyengébbik” inkább visszavonulót fújjon.
Képtelenség „szemre” megkülönböztetni
Napközben a vadmacskák faágakon, odúkban, kisebb üregekben pihennek, leginkább a reggeli órákban, késő délután és éjjel aktívak. Kis szerencsével messziről megpillanthatunk egy-egy, az autó előtt átszaladó vagy a mezőn kóborló példányt, de nem biztos, hogy azonosítani is tudjuk. Sokan esküsznek rá, hogy határozottan képesek felismerni a vadmacskát, mert olyan volt a foltja vagy a farkán a csíkok, ám az igazság az, hogy a betonbiztos fajmeghatározás a kutatóknak is csak genetikai vizsgálattal megy.
Ennek egyik oka, hogy nagyon hasonlítanak a házi cirmos macskákhoz. Leírva persze sok a különbség, ám ott és akkor az ember könnyen tévedhet. A vadmacska bundája tömöttebb, színe szürkésvörös, sötét csíkjai közül pedig sokkal kevesebb megy át foltokba, mint a szelíd cirmosnál, a torok és az ágyék környékén lehet egy 20 forintos érménél nem nagyobb fehér folt. A farka hosszabb, vastagabb, tömöttebb szőr fedi, és a híres gyűrűk sem jelentenek szilárd definíciót: 3–7 darab lehet belőlük, és mindegyiknek teljesen körbe kell záródnia az állat farkán.
A házi macska és a vadmacska közeli rokon. Sikerrel párosodnak egymással, sőt a közös utód is szaporodóképes, a hibridek többségét pedig csakis genetikai vizsgálattal lehet megkülönböztetni a fajtiszta vadmacskáktól
– magyarázza a szakember.
Óriási kárt okoznak a házi macskák
Ez a közeli kapcsolat a természetrombolással karöltve könnyen okozhatja a faj vesztét. Ma már Magyarországon is alig találunk a macskák számára ideális öregerdőket, a települések, utak, vasutak feldarabolják az élőhelyeket. Sok állat fajtársaitól elzártan él, ám az ösztön nagy úr, gond nélkül összeáll bármilyen arra kóborló házi macskával. Illetve amúgy is, ha jókor találkoznak, miért ne?
Sajnos nagyon aktív a kapcsolat, ami másrészt fertőzések, paraziták átadásához is vezet, csak a beteg házi kedvencet a gazdi kikezelteti, addig a vadonban élő macskákra halálos lehet. Nagy Ingrid kiemeli: a vadmacskákra fenyegető legnagyobb veszélyt jelenleg a házi macskák jelentik. Arról nem is beszélve, hogy míg a vadmacska a „vadon törvénye” szerint eljárva csak akkor öl, ha éhes, a házi macskák pusztán szórakozásból teszik, jelentősen megritkítva a potenciális zsákmányt. Ráadásul jókora ökológiai károkat okoznak, de ez már más lapra tartozik.
Mi is nagyon sokat tehetnénk az értékes, őshonos ragadozónk megmaradása érdekében: minden „kijárós” házi macskát ivartalanítani kellene. Egyébként ez állatvédelmi szempontból szintén lényeges lenne a mérhetetlen kóbor állat miatt, illetve – ahogy fent írtuk – a természet is nagyon sok szempontból meghálálná.
Telepítés is szóba jöhet
A szakemberek most a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretein belül vadkamerákat helyeztek el a Pilisi Parkerdő számos pontján, hogy felmérjék a Pilis és a Budai-hegység mélyebb erdőségeiben élő állományt. Az alapos, genetikai vizsgálatokat is magában foglaló kutatás eredményei alapján a program három irányban folytatódhat.
Ha a populációk egészségesek és a macskák fajtiszták, elég az élőhely védelmére fókuszálni akár rezervátumok kialakításával. Ha jó a vérvonal, de kevés az állat, a kutatók zárt térben tenyésztett vadmacskák szabadon engedését tervezik. Amennyiben viszont hibrideket találnak, új állatok elengedése nem jöhet szóba.
Ez esetben ivartalanítási akciókkal, a lakosság szemléletformálásával igyekeznek idővel „megtisztítani” a körzetet, és csak ezt követően vethetik be a fenti módszerek valamelyikét.
