A hagyomány szerint jeles időjós napra nyílt ma a kalendárium: kiderül, hogy a küszöbön áll-e már az idei tavasz, vagy még birkózunk egy darabig a téllel. A többé-kevésbé közismert tétel ugye úgy szól, hogy február 2-án a medve felébred téli álmából, kicammog a barlangjából és körülnéz.
Amennyiben süt a nap, meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még egy nagyot aludni, mert messze még a tavasz. Ha viszont nincs árnyék, a mackó felhagy a pihenéssel, mert tudja: hamarosan véget érnek a szűkös téli napok.
Elgondolkodtató, honnan indult e megfigyelés, pontosabban ki és mikor volt olyan kitartó, de főleg bátor, hogy a barlangja előtt próbálja meglesni a medvét… A hagyomány minden bizonnyal Jókai Mór jóvoltából terjedt, aki Az új földesúr című regényében ír időjós medvéről.
Helyes következtetés
Hazánkban az utóbbi években örvendetes módon térnek vissza az őshonos nagyragadozók, medve is rendre felbukkan, de arról még nincs tudomásunk, hogy akár egyetlen egyed is itt töltené a telet. Az állatkerti medvékre pedig nem igazán jellemző a nyugalmi állapot, hiszen a hideg évszakban sem kell nélkülözniük, de jósolni biztosan fognak. Méghozzá várhatóan a népi megfigyelésnek megfelelő, és meteorológiailag is helyes prognózist adnak majd:
Átmenetileg ugyan beköszöntött a tavasz, a Napot jellemzően egész héten alig zavarják felhők, de a télnek még komoly tartalékai vannak. Február 9. környékén ismét erős lehűlés veszi kezdetét, majd megint felmelegedés, és jelen állás szerint a március újra télies időjárással indul. Mindez a klímaváltozással egyre extrémebbé és tartósabbá váló meridionalitáshoz kapcsolódik, itt írtunk az összefüggésekről.
Jót tesz a lelkünknek
Idén tehát bejön a mackónak, de vajon van tudományos alapja is a medvét az árnyékával és a tavasz előrejelzésével összekötő néphitnek? Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa szerint nincs. Főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy amikor-e „megfigyelések” születhettek, és gyökeret verhettek a köztudatban, a klímaváltozás még nem írta át az időjárásunkat: a február kőkemény téli hónap volt, 2-án a tavasz még messze volt. Van azonban egy másik, logikusabb magyarázat.
A Kárpát-medencében decemberre és januárra is nagyon jellemző a ködös, felhős, szürke idő. Az igazi „nyomasztó”, sötét tél. A téli napfordulótól távolodva azonban februárban
már jól érzékelhetően nő a világos periódus hossza, és időjárásunk sajátsága, hogy »oszlik a szürkeség« is, azaz számottevően emelkedik a napsütéses órák száma
– fogalmaz a 24.hu-nak a szakember. Hozzáteszi: ez lelkileg érthető módon felüdülést jelent, fokozza a tavasz iránti vágyat.
Nem is „úgy” alszik
Tovább árnyalja a képet a téli álom fogalma. A legtöbben ugye arra gondolunk, hogy valamikor ősszel az állat bevackolja magát, és hibernációban vészeli át a fagyos, táplálékhiányos időszakot, majd a természet ébredésével „felébred”, aktivizálja magát. Hazai viszonyok között ez leginkább a rovarokra, hüllőkre és kétéltűekre jellemző, egyfajta tetszhalott állapotot jelent, a külső körülmények enyhülését jelentő felmelegedés ébreszti őket tavasszal.
Ha a hibernációt bármilyen okból meg kell szakítaniuk, az végzetes következményekkel járhat: ha vissza is tudnak térni a hibernációba, olyan energiaveszteséget szenvednek el, ami a tavaszi újrakezdést teszi kérdésessé. A medvék – és sok más emlős – esetén azonban egészem más a helyzet. Itt írtunk erről bővebben az Egy alvó medve is felpofozhat című cikkünkben.
Ők az úgynevezett torpor állapotba kerülnek, ami sokkal kevésbé „mély álmot” jelent. Gyakran felébrednek, mozognak a környéken, esznek is valamit, ha épp ott hever az orruk előtt, majd visszatérnek a kuckójukba. Alvás közben testhőmérsékletük „csak” 7-10 fokkal csökken, szívverésük percenként 1-2-re, légzésük 3-4-re lassul, de – hőmérséklettől függően – alkalmanként, többnyire néhány hetente felkelnek. Ilyenkor gyorsan aktivizálják magukat, a napokban az erdélyi síelőt üldöző mackó is egy ilyen megébredt állat lehetett.
