A vallási feszültségektől terhes Franciaországban a királyi trón betöltése a legkevésbé sem jelentett életbiztosítást az újkorban. III. Henriket egy fanatikus szerzetes gyilkolta meg 1589-ben, a tettest a helyszínen megölték a királyi testőrök. És neki volt szerencséje – írja a Múlt-kor.hu. Utódja, IV. Henrik protestáns hitről katolizált, a vallásbéke megteremtésén fáradozott, ezért a túlbuzgók szemében különösen gyűlölt személynek számított.
Az első merényletkísérletet ellene még idejekorán leleplezték, így az meghiúsult, a másodikban megsebesült, a harmadik viszont végzetes volt. A királyi hintó 1610. május 14-én egy elakadt szénásszekér miatt megállni kényszerült Párizs egy utcáján, ezt kihasználva François Ravaillac kétszer mártotta hosszú tőrét az uralkodóba. A szeretett király gyilkosának elképesztően brutális kivégzése valóságos népünnepély volt.
Kezét forró kénbe mártották, majd harapófogóval húscafatokat csippentettek le több testrészéről, a sebekbe forró ólmot és olajat öntöttek. Ezek után testét négy lóhoz kötözve széttépték és máglyán elégették. Nála is szörnyűbb kínhalált halt 1757-ben Robert-François Damiens, de ez a kivégzés nem csak kegyetlensége miatt tűnt még a sokat látott kortársak számára is szürreálisnak.
Megpróbálta letépni a nemi szervét
A feltehetően mentális zavarokkal küzdő férfit kiállhatatlan, agresszív természete miatt a hadseregből és a jezsuitáktól is kirakták, „Robert, az ördögi” névvel illették. Amikor úgy gondolta, hogy XV. Lajos király eretnekség bűnébe esett, egy alkalmas pillanatban a közelébe férkőzött és zsebkésével megszúrta. Január volt, a sok ruha miatt nem okozott számottevő sérülést, de tettéért nyilván felelnie kellett.
A történelmi portál cikke szerint már börtönben pokoli kínokat kellett kiállnia, miközben – nem létező – cinkosai kilétéről faggatták: izzó vassal égették a mellkasát, belefűrészeltek a karjaiba, spanyolcsizmával szétzúzták a lábfejét.
A sors viszont ennél is brutálisabb halált szánt neki 1757. március 28-án a párizsi Gréve téren több tízezres tömeg szeme láttára. Az arisztokraták komoly összegeket fizettek a jó kilátást nyújtó helyekért, a kivégzés szemtanúja volt az itáliai kalandor, Giacomo Casanova is.
Sokan elájultak, a hóhér felmondott
Mint a király merénylőinek esetében mindig, Damiens kezéhez is odakötözték az uralkodót megsebző kést, majd a bűnös testrészt forró kénbe mártották. Innentől kezdve a Ravaillac esetében már „megismert” forgatókönyv következett, acélfogóval jókora darabokat szakítottak ki a karokból és a lábakból, letépték a mellbimbókat.
A sebeket forró ólommal, olajjal, égő gyantával, olvadt viasszal locsolták, miközben egyes beszámolók szerint Damiens Istenhez és Jézushoz fohászkodott, míg mások úgy emlékeztek, habzó szájjal, vérben forgó szemekkel azt kiáltotta hóhérai felé: „Még, még!” Végül a még mindig öntudatánál lévő ember végtagjaira köteleket kötöztek, hogy azokat négy lóra rögzítve testét széthúzzák, magyarán felnégyeljék, négy részre szakítsák. Csakhogy az állatoknak ez nem sikerült, hiába változtattak többször is pozíciójukon, egy óra múlva a férfi teste mindig egyben volt. Sőt, az egyik ló össze is esett az erőlködéstől.
Ekkor a hóhérok késsel kezdték Damiens végtagjait levágni a testéről. A tömegben sokan elájultak, Casanova írja:
A kivégzés alatt, amikor már csak fele volt meg a testének, olyan irtózatosan üvöltött Damiens, hogy el kellett fordítanom a fejemet.
Végül a lovak csak széttépték a testét, szemtanúk szerint a vesztőhelyet egybefüggő vérszőnyeg borította, Damiens a szemtanúk szerint néhány óra alatt megőszült. Teste egy fejből és törzsből állt, de úgy mondják élt még, sőt néhány érthetetlen szót is suttogott, amikor torzóját a máglyára dobták. A kivégzés borzalmai még a reimsi illetőségű főhóhérnak, Nicolas-Charles-Gabriel Sansonnak is akkora tehertételt jelentettek, hogy lemondott pozíciójáról.
