Ugyanolyan jó az űrsaláta, mint a földi

Korábban a témában:

Bár szinte gravitáció nélkül és sokkal magasabb sugárzás mellett növekedett, a Nemzetközi Űrállomáson termesztett saláta abszolút emberi fogyasztásra alkalmas, sőt, legalább annyi benne a hasznos tápanyag, mint a földi társaiban. A Frontiers in Plant Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az előrelépés hozzájárulhat majd ahhoz, hogy az űrhajósok, akár már az űrállomáson is, változatosabb étrendet követhessenek, most ugyanis feldolgozott, előre csomagolt élelmiszert fogyasztanak. Arról nem is beszélve, hogy a hosszabb űrmissziók során a növénytermesztés sokat segíthet majd a változatos étrend,

a megfelelő tápanyagok és a folyamatos élelmiszerellátás biztosításában.

Az ISS űrhajósai földi kutatókkal működtek együtt a projektben, amelynek célja az volt, hogy kipróbálják, mennyire lehet sikeresen fogyasztásra alkalmas növényeket termeszteni az űrben. Az eszköznek, amit használtak, kreatívan zöldségtermesztő rendszer a neve (Vegetable Producing System, Veggie), ami LED-világítással, saját öntöző- és monitorozó rendszerrel van ellátva. A mért adatok segítségével a Földön is ugyanúgy rendeztek be egy Veggie-hez hasonló rendszert, és megvizsgálták, van-e különbség a folyamat között a Földön és az űrben. Mindkét helyszínen 33-56 napig nőttek a saláták – írja az IFL Science.

Kép: NASA

Az ISS-en az űrhajósok megkóstolták a salátát, amit pedig nem ettek meg, az lefagyasztva visszakerült a Földre. A kémiai és biológiai analízisek azt mutatták, hogy összetételében hasonló az űrsaláta a földi salátához, sőt, volt olyan minta, amiben több volt a kálium, nátrium, foszfor, kén és cink. Ezen kívül találtak olyan salátát, amiben magasabb volt a fenolok mennyisége, ami egy olyan vegyület, amellyel a rák, a vírusok és a szervezetben megjelenő gyulladás ellen lehet harcolni. Mindkét salátának nagyjából ugyanannyi volt az antioxidáns-tartalma.

Az ez után következő tesztekben olyan zöldségeket és gyümölcsöket is fognak termeszteni, mint a paradicsom vagy a paprika, amelyek kicsit magasabb tápanyagtartalommal rendelkeznek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.