1849 után feltehetően nem létezett gyűlöltebb személy Magyarországon a szabadságharcot vérbe fojtó, majd a kőkemény megtorlásért, bosszúért és elnyomásért felelősnek tartott Ferenc József osztrák császárnál. A „rebellis” magyar nemzet nyilván neki sem volt a szíve csücske, húsz év kellett hozzá, hogy a helyzet akárcsak rendeződjön, megszülessen a kiegyezés és a Szent Koronával magyar királlyá koronázzák.
Csaknem hét évtizedig tartó uralkodása alatt azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, az uralkodó 1916. november 21-én bekövetkezett halálakor már mint egy jóságos nagyapát, a mi Ferenc Jóskánkat gyászolta a magyar nemzet.
Nem született trónörökösnek, de hároméves kora óta annak nevelték, mégpedig igencsak keményen édesanyja, Zsófia jóvoltából – jól bírta a vasfegyelmet, később már maga szorította napi beosztását és egész életét szigorú szabályok közé. Gyermekkora ettől függetlenül teljes volt, anyjával bensőséges kapcsolatot ápolt. A birodalom, ráadásul egy nagyon nehéz helyzetben lévő birodalom kormányzásának terhe váratlanul és hamar szakadt a nyakába, mindössze 18 esztendős volt.
Családi tragédiák
A családi élete nem alakult túl jól. Házasság szempontjából ugyan rendkívül szerencsésnek mondhatta magát, hiszen uralkodói körökben párját ritkító módon kölcsönös szerelemből született a frigy Wittelsbach Erzsébettel, ismertebb nevén Sisivel. Emberileg azonban nagyon különböztek egymástól, emiatt lassan eltávolodtak egymástól, kapcsolatuk kihűlt, Ferenc József testi és lelki vágyainak kielégítésére szeretőket tartott, ám a nagybetűs nő mindig is Sisi maradt a szívében.
Négy gyermekük született, a császár nem ápolt velük szoros viszonyt még akkor sem, ha a XIX. században egészen más volt a szülő-gyermek kapcsolat, mint ma. Egyrészt talán azért, mert az ő életéből is hiányzott a minta, illetve Zsófia nagyon erősen beleszólt nevelésükbe, a császár úgy lehetett vele, jó kezekben vannak.
Nem kímélték a családi tragédiák sem. Elsőszülött lánya, Zsófia Friderika két esztendősen elhunyt, majd egyetlen fia, a trónörökös Rudolf főherceg pedig önkezével vetett véget életének 30 évesen, 1889-ben. Feleségét is elvesztette, ami nagyon mélyen érintette: Sisit 1898-ban brutálisan meggyilkolták.
Az első hivatalnok
Imádta a vadászatot, az erdőjárást, a hadsereget, a díszszemléket, az egyenruhákat. Társaságban és bálokon is megállta a helyét, táncosnak sem volt utolsó, de nem kereste az effajta szórakozást, úgy vélte, elvonja a munkától. Merthogy Ferenc József életét, halála pillanatáig minden percét a munka határozta meg. A birodalom első hivatalnokaként említette magát és így is élt.
Puritán szobában, egyszerű katonai ágyon aludt, hajnalban kelt és késő éjszakáig az íróasztal mellett ült, sokszor csak enni állt fel. Utazás közben minisztereivel, diplomatáival tárgyalt, gyakran tartott audienciákat, ahol főnemestől a parasztig mindenkit személyesen fogadott.
A magyar szabadságharc után el kellett fogadnia itáliai területeinek elvesztését, Ausztria kimaradását a német egységből, élete alkonyán pedig az első világháború nehézségeit. Joggal mondhatta el magáról: „az élet semmitől nem kímélt meg”. Birodalma széthullását azonban már nem élte meg.
Az Úrban csendesen elszenderült
A háború embert próbáló napjaiban még keményebben dolgozott, 1916 őszén megfázott. Mivel pihenőt ekkor sem engedélyezett magának, az ártatlan náthából tüdőgyulladás lett, amikor november 21-én nyugovóra tért, orvosa jogos aggodalommal kérdezte, mit szándékozik csinálni másnap:
Az első magyar hivatalnokok, akik értesültek Ferenc József állapotának romlásáról, a cs. és kir. kabinetiroda magyar munkatársai voltak, a távirat november 21-én, este 9 óra 45 perckor érkezett: „I. Ferenc József, Ő császári és királyi apostoli felsége ma… este 9 órakor a schönbrunni kastélyban az Úrban csendesen elszenderült”.
