A robbanómotor feltalálása mérföldkő volt az emberiség történetében, nem szükséges ragozni, milyen forradalmi változást hozott a közlekedésben, új irányt szabva a világ fejlődésének. A későbbi sok újítás között az indítómotor tette feleslegessé a számunkra már csak filmekről ismert „kurblizást”, a beépített elektromotor könnyen, kényelmesen indította az autót.
De volt egy probléma: indítás után a motor kopogott, hangos volt és kellemetlen, rongálta a szerkezetet. Rendelkezésre állt az olcsó és ártalmatlan megoldás, ám az olajipar mégis inkább olyan utat választott, ami csaknem egy évszázadig mérgezte rendkívüli módon a környezetet és emberek millióit szerte a Földön.
Szabadalmi díj és kontroll
Miért és hogyan történt? Erről kérdeztük Dr. Csonka Gábor Istvánt, a BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének egyetemi tanárát. A professzor március végén tartott előadást a témában a Magyar Természettudományi Társulat konferenciáján.
A motor kopogását egy jobban finomított, ezért jóval magasabb oktánszámú benzinnel meg lehetett volna akadályozni, ám ez az egekbe emelte volna az üzemanyagárakat. Közismert volt az is, ha 10-15 százaléknyi, a környezetre és az egészségre teljesen ártalmatlan etilalkoholt kevernek a benzinbe, a kopogás ugyanúgy megszűnik.
Csakhogy az alkohol hatása ismert volt, alkalmazását nem lehetett volna szabadalmaztatni, ezért valami új anyag kellett, ami után szabadalmi díjat lehet szedni, illetve a szabadalom révén az egész iparágat kontrollálni
– mondja a 24.hu-nak a professzor.
Egy cent haszon, 1,5 gramm ólom literenként
A General Motors egyik mérnöke 1921-ben felfedezte, ólom-tetraetil hozzáadásával a probléma megszüntethető, hátulütője viszont, hogy égése során ólom és ólom-oxid halmozódik fel a motorban, és rövid idő alatt tönkre is teszi. Ha viszont diklór-etánt vagy diklór-metánt is kevernek bele, végeredményként illékony ólom-klorid vagy ólom-jodid keletkezik, ami a kipufogógázzal a környezetbe jut.
A professzor kiemeli, hogy már akkor is tökéletesen tisztában voltak az ólom emberi szervezetre gyakorolt szörnyű hatásával, mondjuk úgy, a XX. század elején már jól ismert és dokumentált méreg volt. Az ólom-tetraetil belélegezve 100, lenyelve 10 (gyerekeknél 50) százalékban felszívódik, sőt az egyszerű ólommal ellentétben még a bőrön keresztül is a szervezetbe jut.
Halottak és súlyos betegek
A gyártást 1923-ban kezdték meg az Ethyl Corporation üzemeiben, ami már csak azért is álságos, mert az ólom szó tudatosan nem szerepelt még a gyár nevében sem. Márpedig a kockázat mértéke már az első időszakban napnál is világosabbá vált: a gyár munkásai közül 11 hunyt el, 150-en betegedtek meg súlyosan ólommérgezés következtében.
Pontosabban az elhunytak száma 10 volt, egy állandó dührohamokkal küzdő menthetetlen beteget elmegyógyintézetbe zártak, hivatalosan pedig halottá nyilvánították. Egyedül a családja tudta az igazságot, 40 évig élt »rácsok mögött«
– részletezi Csonka Gábor.
Vakság, elbutulás, halál…
Autók száz és százmilliói pedig elképesztő mennyiségű ólmot okádtak a levegőbe a ’20-as évektől csaknem az ezredfordulóig. Az emberek belélegezték, a talajból, növényekből, ivóvízből pedig közvetve jutott szervezetükbe, ahonnét nem, vagy csak rendkívül lassan távozik. Az ólommérgezés következményei gyerekeknél a legsúlyosabbak, íme néhány a teljesség igénye nélkül:
- agyi területek elhalása;
- elbutulás;
- fogvesztés;
- hallucinációk;
- eltorzult személyiség, dührohamok; és persze az
- idegrendszeri problémák;
- részleges látásvesztés vagy vakság;
- gyengeség;
- férfiaknál a spermiumok életképtelensége;
- nőknél idegrendszeri problémákkal születő gyerek;
- nagy dózisban pedig delírium és halál.
Gyakorlatilag tehát arról van szó, hogy az ólmozott benzin néhány orvos, befektető, cégtulajdonos és jogász érdekszövetsége nyomán jött létre, maradt használatban helyenként több mint nyolc évtizedig, miközben:
Rengeteg halálesethez, életek tönkretételéhez és az egész földi élet megmérgezéséhez vezetett a jog és a politika segítségével
–nyomatékosítja Csonka professzor.
Irreális küszöbérték
Mindezt úgy, hogy egyes orvosok már az 1920-as években támadni kezdték az eljárást az ólom káros hatásaira hivatkozva, de hatástalanul. Az Ethyl Corporation orvos igazgatója, dr. Robert Kehoe ugyanis 1925 után megjelentetett egy tanulmányt, amelyben hosszas kísérletekre hivatkozva küszöbértékeket állított fel: felnőtteknél 80, gyerekeknél 60 mikrogramm ólom egy deciliter vérben. Szerinte ez még nem okoz egészségügyi problémát.
Ezeket az értékeket elfogadta az US Public Health Service és az American Medical Association egészen 1980-ig. Pedig ma már tudjuk, hogy gyerekek esetében már 5 mikrogramm/dl vér koncentráció feletti érték átlagosan 6,5 százalékos IQ-vesztést okoz, a professzor szerint gyerekek számára nincs biztonságos vérólomszint.
Az olajipar pénzével támogatva Kehoe érvelése is évtizedekig megdönthetetlen volt. E szerint ólom természetes úton is jut a szervezetünkbe, amely képes azt kezelni, az ólom-tetraetilben pedig olyan kevés a mérgező anyag, hogy felesleges az aggodalom, mert a szervezet által tolerálható küszöbérték alatt van. E mellett rendkívül fontos, hogy az ólmozott benzin használatának ellenzőire helyezte a bizonyítás kényszerét.
Magyarán, aki be akarja tiltatni, bizonyítsa be, hogy káros. Évekig, évtizedekig húzódó, sok százezer, sőt milliódolláros, embereken folytatott kutatásokról beszélünk, eleve kevesen engedhették volna meg maguknak.
A tudományt elhallgattatták
Ennek ellenére persze több orvos és kutató felemelte a szavát, de labdába sem rúghattak. Az elképesztően túlzó, de mégis hivatalos határértékre mutogattak, pereltek, megakadályozták a publikálást, elhiteltelenítették az illetőt, tudományos karrierje került veszélybe.
Végül először egy geológusnak, Cameron Pattersonnak sikerült bizonyítania 1965-ben, hogy az ólmozott benzin nagyban megemelte a környezet ólomterhelését (mintegy 100-szorosra). Csúnyán megfizetett érte, meghurcolták, a tudományos bizottságokból kitették, csaknem elvesztette az állását, elvesztette kutatási pénzeit, ettől kezdve csak az Északi- és a Déli-sarkon kutathatott.
Azért nem tudták teljesen tönkretenni, mert dékánja az olajipari lobbisták kérése ellenére nem volt hajlandó elbocsátani, hiszen kiváló szakember volt, például elsőként ő állapította meg helyesen Földünk korát is
– fogalmaz Csonka Gábor.
Jóval később, 1974-ben a nagy tekintélyű gyermekorvos-pszichiáter Dr. Herbert Needleman volt az első orvos, aki kiállt az ólmozott benzin betiltása mellett. Harminc évig zaklatták perekkel.
Ólom a gyerekekben
Az ólom kivezetését végül nem is a tudományos ellenzői érték el, hanem a levegő tisztasága érdekében bevezetett katalizátor, amit a kipufogó ólom károsít. Amerikában az 1980-as évektől nem használják ezt a súlyosan mérgező anyagot, Magyarországon 1990-től csökkentették mennyiségét a benzinben (0,25 g/l-re), majd 2000-ben tiltották be.
Magyarországon 1985-ben zajlott egy WHO-munkaterv alapján folytatott kutatás. Dr. Rudnai Péter főorvos és munkatársai által 290 budapesti, szolnoki és romhányi gyereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akiknél nagyobb vérólomtartalmat mértek, több területen is lemaradtak társaiktól.
A fővárosban 1990 körül a vizsgált gyermekek 10-20 százalékánál még mindig magasabb volt a ólomtartalom az egészségügyi határértéknél. A mérések azt mutatták, hogy a felnőttek vérólomszintje megfelelt az európai átlagnak, de a gyerekek esetében mért adatok ezt az értéket jelentősen meghaladták.
Kiemelt kép: Picture-Alliance/AFP
