Tudomány

Ez az animáció mindenki agyát szépen átveri

Átlósan? Horizontálisan? Körbe-körbe? Minél több ideig stíröli a fel-felvillanó pontokat, annál többször változik a mozgásuk iránya - a titok viszont valójában az úgynevezett észlelési rivalizálásban zajlik.

Az MIT weboldalán is megjelent ez a Talia Konkle által gyártott optikai illúzió, ami kettő villódzó pontot mutat. A gif azért illúzió, mert az agy egy idő után nem tudja megállapítani, hogy pontosan merre is villognak ezek a pontok: az instrukció szerint először átlósan kell őket látnunk, majd 1-2 perces bámulás után horizontálisan, aztán körbe-körbe, az óramutató járásával megegyező és ellentétes irányban is.

Valójában viszont nem is kettő, hanem négy pont villog az ábrán, és csak az agyunk látja úgy, mintha valamilyen szabályos mozgás jelenne meg közöttük. Ezt az észlelési hibát észlelési rivalizálásnak nevezik, és már 2008 óta ismerik szélesebb körben, ekkor jelent meg róla elsőként a Cell című tudományos folyóiratban – kutatások azonban már 1933-ban készültek vele kapcsolatban.

Az észlelési rivalizálás az úgynevezett stroboszkópos effektuson alapul, ez pedig azt jelenti, hogy az agyunk a villogó objektumokban folyamatosságot akar felfedezni, annak ellenére, hogy valójában semmilyen mozgás nem történik.

A képen tehát négy darab, különböző ritmusban villogó pontot látunk, csak az agyunk hiteti el velünk, hogy ezek valahogy mozognak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik