Tudomány

12 éve nem látott esemény sújtja Florida partjait

Több tucat haldokló és elpusztult álcserepesteknőst sodort partra a tenger Délnyugat-Floridánál az utóbbi időkben. A jelenség súlyos hatással lehet a faj helyi populációjára.

A szakértők szerint az idei szezonban a megszokottnál jóval több példány sodródik partra – írja az IFLScience.

Az egész évre az átlag körülbelül 30 vagy 35, de most csak júniusban és júliusban 53 volt

– nyilatkozta Kelly Sloan, a Sanibel-Captiva Természetvédelmi Alapítvány teknőskutatója.

A szakértők arra gyanakodnak, hogy a magas arány hátterében a szokatlanul hosszú algavirágzás áll. Sok példányon ugyanis felfedezték a vörös dagályhoz köthető tüneteket. A jellegzetes, vöröses színű algavirágzást Florida partjainál általában a Karenia brevis moszatfaj elszaporodása idézi elő.

Kép: Thinkstock

Sloan szerint ez már a tizedik hónap, hogy tart a vörös dagály,

ezzel 2006 óta a mostani a leghosszabb folyamatos algavirágzás a térségben.

A kutató és csapata október óta 91 beteg vagy halott teknőst azonosított. Az egyedek többsége már kifejlett, 25-30 éves példány volt.

A vörös dagály nemcsak a teknősöket, hanem a madarakat, halakat és tengeri emlősöket is fenyegeti – sőt, a moszatoktól gyakran az emberek is megbetegednek. A közelmúltban egy 6,5 méteres cetcápával is végezhetett az algavirágzás.

Titokzatos körülmények közt pusztult el egy tengeri óriás
A 6,5 méteres cetcápa tetemét egy floridai szigeten találták meg.

Az elmúlt tíz hónap során a vörös dagály intenzitása és eloszlása sokat változott. A legfrissebb adatok szerint jelenleg literenként legalább 1 millió sejt sodródik a tengerben. Az állatoknál már 10 000 sejt per liternél jelentkezhetnek a moszatmérgezés tünetei.

Az algavirágzás során felszabadult méreganyag, a brevetoxin az emberre is veszélyes lehet. A brevetoxinnal szennyezett kagyló elfogyasztása neurotoxikus kagylómérgezést eredményezhet, amely hányással és különböző neurológiai tünetekkel, például érthetetlen beszéddel jár együtt.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik