Tudomány

Genetikailag módosított gyógynövényekkel győzhetjük le a maláriát

Kínai kutatók vezetésével olyan genetikailag módosított növényeket hoztak létre, amelyek nagy mennyiségű malária elleni anyagot tartalmaznak. A felfedezés segítségével jelentősen csökkenhet a gyógyszerek előállításának költsége.

Az artemizinin egy, az Artemisia annua, azaz az egynyári üröm által termelt malária ellen hatóanyag. Az értékes vegyületet számos készítményben felhasználják, a növény azonban csak igen kevés artemizinint állít elő. Éppen ezért az üröm felhasználásával lehetetlen a globális szinten kezelni a betegséget.

Egy, a Molecular Plant folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a közelmúltban sikerült áttörést elérni a vegyület előállításában – írja az IFLScience. A Sen Csian, Csang Lida és Liao Csihua által vezetett csapat ugyanis azonosította azokat a géneket, melyek az artemizinin termelését irányítják. A kutatók ezután az érintett géneket módosítva háromszorosára növelték az egy növény által előállított vegyület mennyiségét.

A populáció közel fele van kitéve a malária veszélyének

– mondta Tang Kehszuan, a Sanghaji Csiao Tung Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője. A szakértő hozzátette, az artemizinin nagyarányú előállítására vonatkozó stratégiájuk idővel kielégítheti a vegyület iránti egyre növekvő igényt, így segítve elő a malária globális kezelését.

A betegség minden évben mintegy 216 millió embert érint, és közel 445 000 halált okoz. A maláriát négy különböző, a Plasmodium nembe tartozó parazita egysejtű idézi elő, és a maláriaszúnyogok nőstényei terjesztik. Az 1970-es években a kínai  Tu Ju-ju volt az, aki felfedezte, hogy az artemizin alkalmas a betegség kezelésére. A gyógyszerész munkájáért 2015-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat.

A szakértők már korábban is próbálkoztak az egynyári üröm genetikai módosításával, azonban a pontos genetikai adatok hiányában a kísérletek nem jártak sikerrel. Az új vizsgálatban ezért a csapat először a növény teljes genomját szekvenálta.

A kutatók úgy vélik, hogy genetikailag módosított növényeik jövőre már nagy mennyiségben fogják előállítani az értékes vegyületet.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik