A forradalom nem Pesten győzött, és nem március 15-én

Az 1848. március 15-ei eseményeket mindenki betéve ismeri, ha máshonnan nem is, az iskolai ünnepélyekről biztosan. De a nagy kérdés, többé-kevésbé fehér folt a köztudatban, hogyan vethetett ez a vértelen, pesti eseménysor olyan hullámokat, amiért ma a magyar szabadság napjaként, függetlenségünk rövid diadalaként ünnepeljük? Illetve mi történt március 15. után?

A rövid válasz szerint függetlenségről ekkor még szó sem volt, Pest pedig a Párizs, Nápoly, Bécs és Pozsony falain vert visszhang révén szólt korszakalkotót. Politikusaink viszont a magyar történelemben párját ritkító módon ismerték fel és használták ki a lehetőséget ’48 tavaszán.

De kezdjük az elején.

Alávetett, de nem szolga

Közjogilag Magyarország 1526 óta a Habsburg Monarchia része volt, viszont alkotmányos országként az örökös tartományoknál nagyobb önállósággal. Míg Csehországban például a rendek és az uralkodó kapcsolata annyiból állt, hogy alkalomadtán kötelezően rábólintottak az új adókra és tudomásul vették az aktuális újonclétszámot, addig nálunk egészen más volt a helyzet.

A mai minisztériumoknak megfeleltethető kormányszékek működtek Magyarországon, a helytartótanács vitte a bel- és a kereskedelmi ügyeket, a magyar kamara a pénzügyekért volt felelős, a kancellária pedig a király és a rendek közti összeköttetésért.

A hadügyek kivételével Magyarországon egy törvény csak akkor emelkedett jogerőre, ha azt az országgyűlés elfogadta, és bírta az uralkodó jóváhagyását is. Ez komoly játékteret biztosított a magyar diétának, hosszú és kemény alkudozásoknak adott lehetőséget

– mondja a 24.hu-nak Hermann Róbert történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese.

A király leiratban fordult az országgyűléshez, amely feliratban válaszolt és fordítva egészen addig, míg konszenzus nem született. A mindkét fél számára fontos napi ügyek nyilván megszenvedték ezt az „időhúzást”, de engedményeket ki lehetett csikarni.

Azért sokra ne gondoljunk, mindezek inkább passzív jogosítványok voltak, Magyarország alávetett helyzetben volt, területileg is szétszabdalva: külön Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség és Határőrvidék, utóbbi Horvátországot, Szlavóniát, Szerémséget és Bácskát jelentette.

Kossuth és a 12 pont

Cikkünk szempontjából viszont a lényeg, hogy szerencsés módon a pesti forradalom idején Pozsonyban épp ülésezett a rendi országgyűlés – pontosabban visszautalva az elején említett visszhangokra,  annyira nem is volt ez véletlen, sőt egymást erősítő folyamatok értek itt össze.

Januárban felkelés tört ki a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyságban, majd februárban forradalom bontakozott ki Párizsban, az akkor már fél évszázada a „szabadság nemzeteként”, a radikális változások előfutáraként tisztelt franciák elzavarták királyukat. Kossuth Lajos felismerte a helyzetben rejlő lehetőségeket, és március 3-án nagy hatású beszédet mondott az országgyűlésen a magyar és az „osztrák császári birodalom” viszonyáról.

Szavai radikálisan kisarkítva, de tartalmukban változatlanul köszöntek vissza a jól ismert 12 pontban három kivétellel. Ezek az önálló nemzeti bank, az idegen katonák kivonása és magyarok hazahozatala, és a politikai foglyok szabadon bocsátása.

Az amúgy is puskaporos európai hangulatban Kossuth követelései lángra lobbantották a bécsi forradalmat március 13-án, amely polgári átalakulást és az alávetett népek nagyobb szabadságát követelte. A bécsi megmozdulás híre pedig Pesten is tettekre sarkallta a márciusi ifjakat, és kibontakozott a március 15-ei eseménysor.

Forradalom sem kellett hozzá

És itt jön a csavar. Modern hírközlési csatornák híján a pozsonyi diéta követei anélkül indultak Bécsbe március 15-én, hogy a leghalványabb fogalmuk is lett volna a pesti eseményekről. Feliratként kerettörvények terveit vittek a táskában, de azok Kossuth beszéde alapján született radikális változást voltak hivatva szolgálni.

A teljesség igénye nélkül a rendek független, felelős magyar kormány felállítását, a bécsi hatóságoktól való függetlenséget követeltek, a javaslat szerint a két országot a gyakorlatban csak az uralkodó személye kötötte volna össze.

A császárvárosban V. Ferdinánd és a császári kormányzat nyugodt szívvel fogadta a küldöttséget. A bécsi polgárokat sikerült néhány üres ígérettel leszerelni, nyilvánvalóan ez volt a tervük a magyar küldöttséggel is.

Csakhogy 16-án este vagy 17-én reggel híre érkezett Bécsbe a magyar forradalomnak, ami merőben új helyzetet teremtett. Nagyobb volt a baj, mint hitték, az épp hogy megnyugvó Béccsel a lázongó Itáliával és Magyarországgal a hátában a császári kormányzat már nem vakarhatta le magáról oly könnyen a magyar küldöttséget

– emeli ki a történész.

Tömeggyűlések biztosították a hátteret

István főherceg, Magyarország nádora mentette meg a helyzetet. Szóbeli felhatalmazást kért Batthyány Lajos miniszterelnökké való kinevezésére, ezzel egy csapásra elhárult a magyar kérések azonnali elutasításának veszélye. Országgyűlésünk Pozsonyban megkezdte gyakorlati tartalommal feltölteni a kerettörvényeket, és indult a jól megszokott felirat/leirat huzavona. Mindenki győzött: Magyarországot nem azonnal ebrudalták ki, Bécsi pedig időt nyert.

Csakhogy a hazai közvélemény ezúttal nem hagyta annyiban a dolgot. Március második felében és április elején folytatódtak a tömegtüntetések nemcsak Pesten, de több vidéki városban is főleg akkor, amikor olyan hírek érkeztek, hogy az udvar valamit nem akar elfogadni. Ami ábrázolásokat ma a 15-ei eseményekhez társítunk, túlnyomó többségükben a forradalom napja utáni megmozdulásokról készültek.

Nyomásgyakorlás volt ez a nép részéről? Igen. És mivel a nemzetközi helyzet sem vált virágosabbá Bécs számára, teljes volt a siker.

Így kaptak uralkodói jóváhagyást április 11-én a 31 cikkelyből álló úgynevezett áprilisi törvények, amelyek új közjogi helyzetet teremtettek, és ekkortól mondhatjuk el: győzött a magyar forradalom.

Függetlenség szóba sem került

Ez nem a teljes nemzeti és állami függetlenség volt, ilyet ’48 tavaszán még a legradikálisabb hangok is csak néha, magánvéleményként pendítettek meg. Magyarország, a magyar közvélemény egyértelműen elismerte V. Ferdinánd főségét, a végső cél megfogalmazásához Hermann Róbert Batthyányt idézi:

Magyarország a birodalom része, de nem alárendeltje.

Összességében a március 15-ei magyar forradalom sikere Bécs-Pozsony-Pest erős kölcsönhatásából fakad, és mindennek hátteret biztosítottak az itáliai események: jól látszik a hazai és nemzetközi viszonyok egymásra hatása.

A győzelmet viszont a forradalomtól függetlenül is annak köszönhetjük, hogy a magyar politikai elit felismerte a lehetőséget, és élni is tudott vele. Vitatkozhatunk vele, hányszor történt ez meg az elmúlt évszázadokban, de abban egyetérthetünk, párját ritkító alkalom volt.

Végül a sors ellenünk ítélt, ha a történet az áprilisi törvényekkel véget ér, ma talán 1848-as kiegyezésről beszélnénk és történelmünk is másként alakul. Talán. De nem így történt, az alkotmányos megegyezést szabadságharc követte, a Habsburg-ház trónfosztása, a valódi szuverén állami lét néhány hónapja, majd a vereség. De ez már múltunk más lapjaira tartozik.

Kiemelt kép: Wikipedia