A jelenség oka a C/2013 A1 nevű üstökös volt, amely 2014. október 19-én haladt el a vörös bolygó mellett. Szerencsére ekkoriban egy szonda épp arrafelé járt, így a kutatók megfigyelhették a páratlan eseményt. A meteoresőről a héten számoltak be a 2017-es Európai Bolygótudományi Kongresszus rigai ülésén.
Ez az egyik legizgalmasabb bolygókkal kapcsolatos esemény, melyet életünk során valaha láthatunk
– mondta Beatriz Sanchez-Cano, a Leicesteri Egyetem munkatársa. A szakértő hozzátette, a Marsot szó szerint elárasztotta az üstökös kómája, azaz a magja körüli ködszerű gázfelhője.
A C/2013 A1 igen közel, nagyjából 140 000 kilométerre repült el a bolygótól – hasonló jelenség a becslések alapján százezer évente egyszer történhet meg.
A meteoresőt a NASA szondája, a MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) figyelte meg.
Ez óránként 108 000 hullócsillagot jelent.
Az esemény vizsgálata kissé nehéz volt, ugyanis a vörös bolygót 44 órával korábban érte el egy napkitörés. A MAVEN szerencsére így is elég információt tudott gyűjteni a jelenségről.
A Mars a közeljövőben nem fog találkozni az elképesztő meteoresőt okozó üstökössel. Valószínű, hogy millió évekbe fog telni, mire a C/2013 A1 ismét felkeresi a bolygót.