Tudomány

Isten kegyeltjének tartotta magát a francia Hasfelmetsző Jack

A századfordulós Franciaországban több, egymáshoz nagyon hasonlító brutális gyilkosság történt, amelyeknél eleinte hiába keresték a tettest. A gyilkos leleplezéséhez végül nagyban hozzájárult a rendőrségi eljárások fejlődése, amelyek megteremtették a modern nyomozati eszközök alapjait.

1894 és 1897 között eldugott francia falvakban és tanyákon egy ismeretlen szörnyetegtől rettegtek az emberek, aki rémálomba illő módon, de nagyon pontos menetrend szerint gyilkolt.

Az elkövető előbb kiválasztotta a megfelelő személyt, lehetőleg erdős területen, ahol el lehet bújni az esetleges szemtanúk elől. Ezt követően megtámadta és lefogta az áldozatot, elvágta a nyakát, majd az eszméletlen haldoklót análisan megerőszakolta. A holttesteket különféle módokon megcsonkította, például felvágta a hasukat vagy eltávolította a nemi szerveiket, majd lehetőség szerint úgy helyezte el a testeket, hogy időbe teljen, míg megtalálják azokat.

Három év alatt legalább tizenegy ember esett áldozatául Joseph Vacher-nak, főleg tizenéves lányok és tehenet őrző pásztorfiúk, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy rossz helyen voltak rossz időben. A történetet Douglas Starr dolgozta fel alapos kutatómunkával The Killer of Little Shepherds: A True Crime Story and the Birth of Forensic Science című könyvében, cikkünkhöz ezt a kötetet használtuk fő forrásként.

Isten kegyeltje

Joseph Vacher 1869-ben született a dél-kelet franciaországi Beaufort városában, a Rhône-Alpokban, egy bigott katolikus család tizenötödik gyermekeként. A már gyerekkorában is erőszakos viselkedéséről ismert Vacher a nehéz körülmények közül a marista testvérek egyik kolostorába menekült, ám két évvel később kirúgták onnan. A szerzetesek ezt azzal indokolták: „nem tudott ellenállni a test bizonyos kísértéseinek” – ez a valóságban azt jelentette, hogy önkielégítésen kapták.

Ez az eset jól mutatja azt a két hajtóerőt, amely Vacher egész életét végigkísérte. Az egyik az Istenbe vetett hit volt, a másik pedig a szexuális kielégülés utáni vágy. Megmenekülését a hatóságok elől több esetben is isteni közbelépésnek tulajdonította, egyszer még Lourdes-ba is elzarándokolt hálát adni Szűz Máriának. Az, hogy mennyire veszélyes lehet a társadalomra, 1888 júniusban újabb megerősítést nyert, amikor csak azért nem tudott megerőszakolni egy 12 éves fiút, mert egy szomszéd észrevette.

Vacher ezt követően a Grenoble-ban élő lánytestvéréhez menekült, ahol egy ideig egy étteremben dolgozott, majd nemi betegség (nagy valószínűséggel szifilisz) miatt kórházban kezelték. Gyógyulása után fél évvel a testvére férje kidobta a házukból, Vacher pedig újra gyógykezelésre szorult, eltávolították a bal heréje egy részét. A következő néhány évben városról városra járt, jobbára mezőgazdasági munkákból élt. Agresszív viselkedése miatt nem sokáig maradt egy helyen.

Balra: Louise Barant, jobbra: Joseph Vacher meggyilkolja a 19 éves Marie Mussier-t.
Forrás: Wikipedia

1892-ben belépett a hadseregbe, ám ott sem volt elégedett, mert megítélése szerint nem kapott elég figyelmet és túl sokat kellett várnia az előléptetésre. Folyamatosan magatartási problémái voltak, egyszer öngyilkosságot is megkísérelt. Emiatt a katonaságból is távoznia kellett, de azt remélte, hogy más módon vigasztalást nyerhet. Beleszeretett egy Louise Barant nevű szolgálólányba, aki azonban nem viszonozta érzelmeit. Vacher-t ez nem akadályozta meg abban, hogy leszerelése után a lányt felkeresse a munkahelyén és megkérje a kezét.

Amikor Louise nemet mondott, Vacher elővett egy pisztolyt, és fejbe lőtte előbb a lányt, majd magát.

Mindketten túlélték, de maradandó sérüléseket szereztek. Az egyik golyó Vacher hallójáratába szorult, emiatt élete végéig bűzös váladék folyt a jobb füléből és az arca is deformálódott. Beszélni alig tudott, ha mégis, akkor orrhangon szólalt meg és nehezen értették a szavait. Az ezekből eredő frusztráltsága csak fokozta amúgy is meglévő mentális problémáit, paranoiája egyre fokozódott. Vacher sohasem tette túl magát a visszautasításon, élete végéig leveleket írt Louise-nak, aki sohasem válaszolt rájuk.

A lövöldözés után a Saint Robert elmegyógyintézetbe került, mert a bíróság úgy ítélte, hogy depressziós és szuicid hajlamai vannak. Egy gyönyörű hegyvidéki környezetben található, modernnek számító intézetben kapott kezelést, ahol a kényszerzubbonyt csak legvégső esetben használták az ápolók és orvosok. 1894. április 1-jén, 10 hónappal azután, hogy megtámadta Louise Barant-t, Vacher szabadon távozhatott a Saint-Robert-ből. Alig másfél hónap múlva, 1894. május 19-én este a Beaurepaire-ben található selyemgyárban hiába várták vissza az esti műszak alatt levegőzni kiugró Eugénie Delhomme-t. A 21 éves lány a szálláshelyre sem tért vissza aznap éjszaka, megcsonkított holttestét másnap a gyárkaputól 200 méterre találták meg. Így kezdődött Joseph Vacher ámokfutása.

CSI: Lyon

Abban, hogy Vacher-t csak egy tucatnyi gyilkosság után sikerült elkapni, nagy szerepe volt a francia közigazgatási rendszer működésének. Az egyes département-ok, azaz megyék rendvédelmi szervei között alig volt kommunikáció, és Vacher ezt ki is használta. Egy-egy gyilkosság után sosem maradt a tett helyszínén sokáig, és hiába adtak róla viszonylag pontos személyleírást, a következő gyilkosság helyszínén nem tudták, hogy a lehetséges elkövetőt már máshol keresik.

Szerencsére egyszerre több területen is elkezdődött az egységes eljárások használata.

Alphonse Bertillon egy olyan, később róla elnevezett kartotékrendszert fejlesztett ki, amellyel sokkal könnyebbé vált a tettesek és gyanúsítottak beazonosítása.

Minden őrizetbe vett személytől 11 különféle adatot vettek fel, például a fejméretét, vagy a bal láb hosszát, ezt pedig felvezették az adott személyhez tartozó kartotékra. Később az adatokhoz fényképet is rendeltek, valamint a különleges ismertetőjegyeket, például tetoválásokat is feltüntették.

A másik nagy segítséget a törvényszéki-igazságügyi orvostan fejlődése és megreformálása jelentette.

Az egyre kifinomultabb mikroszkópok megjelenése, valamint a pontosabb vegyészeti eljárások lehetővé tették a bűntett helyszínén talált nyomok alaposabb vizsgálatát.

A gyártók olyan tökélyre fejlesztették az üveg- és lencsegyártást, hogy az elektronmikroszkóp 1960-as évekbeli megjelenéséig gyakorlatilag nem is változott a technológia. A mikroszkóp segítségével sokkal alaposabban meg tudták vizsgálni a holttesten, illetve a tetthelyen található nyomokat.

Alphonse Bertillon rendszere
Forrás: Wikipedia

Ezek a segédeszközök azonban csak a nagyvárosokban álltak rendelkezésre, és egy eldugott faluban történt haláleset után ugyanúgy el kellett végezni a boncolást, ha másképp nem ment, a szabad ég alatt egy összetákolt asztalon.

Az orvosok szakértelme sem volt egységes minőségű, a rosszul elvégzett boncolás pedig befolyásolhatta a nyomozás kimenetelét is.

Mindenképpen szükség volt tehát egy olyan módszerre, amellyel a minimálisra lehetett csökkenteni a hibákat és a megfelelő lépések végigkövetésével pontosabb diagnózist lehetett felállítani. A rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező törvényszéki szakértő, Alexandre Lacassagne volt ennek az úttörője, aki nemcsak egy komplex vizsgálati módszert dolgozott ki a lyoni tanszékén, de ezt egy kézikönyvben egyszerűen össze is foglalta. A Vade-mecum du médecin-expert című, több mint 250 oldalas könyv folyamatábrákkal és vizsgálati módszerekkel segítette a boncolást végző orvos munkáját.

Tiszaeszlár

A törvényszéki orvoslás fontosságát Lacassagne a tiszaeszlári vérváddal illusztrálta folyóiratában. 1882 tavaszán eltűnt Solymosi Eszter szolgálólány, és a helyi zsidó közösséget vádolták azzal, hogy megölték a tizennégy éves lányt, hogy vérével kovásztalan kenyeret süssenek. Egy hónappal később a a Tiszában találtak egy holttestet, amelyről előbb azt hitték, hogy egy tehetősebb, szexuálisan aktív nőé, így nem lehet Eszter, bár az ő ruháit viselte. Eduard von Hoffmann, Lacassagne bécsi kollégája azonban hosszú hetek munkájával bebizonyította, hogy mind a fizikai munka hiányára utaló fehér, puha kéz, mind a megduzzadt nemi szervek azzal magyarázhatók, hogy a holttest hosszabb ideig volt vízben és felpuffadt. A test – nagy valószínűséggel – valóban Eszteré volt, ám a nyaka ép volt, nem találtak rajta vágásnyomot.

Jó zsaru, rossz zsaru

1897. augusztus 4-én az öttagú Plantier család fenyőtobozt gyűjteni indult a francia Alpokban található lakhelyük közelében. Két csoportra oszlottak, a férj és a legnagyobb gyerek az egyik irányba, a feleség és a két kisebb gyerek a másik irányba indult. Az asszonyt gyűjtögetés közben egyik pillanatról a másikra megtámadta valaki. Marie-Eugénie kiabálni, a gyerekek sikoltozni kezdtek, a férj, Séraphin az asszony segítségére sietett és dulakodni kezdett a támadóval, Vacher-val. Néhány percen belül megérkezett néhány szomszéd, akiknek sikerült leszerelniük a férfit, és a rendőrség megérkezéséig egy gazdasági épületbe zárták.

Néhány hónappal korábban új vizsgálóbíró érkezett Belley városába, Émile Fourquet, akinek a tudomására jutott, hogy két évvel korábban brutálisan meggyilkoltak egy pásztorfiút, Victor Portalier-t. 1897 júniusában pedig a Belley-vel szomszédos megyében halt meg egy másik fiatal fiú hasonló körülmények között. Fourquet-nak gyanússá váltak a gyilkosságok és beleásta magát mindkettő aktájába és több hasonlóságot is felfedezett. Kollégái segítségével az ország más részeiből is gyűjtött hasonló eseteket és egy táblázat segítségével megnézte a közös pontokat és eltéréseket.

Szépen kirajzolódott az elkövetés módja, sőt az is, hogy minden esetnél az elkövetés idején a szemtanúk láttak a környéken egy 30 év körüli, szakállas csavargót, aki valamilyen elváltozás miatt nehezen tudott beszélni, a jobb szeménél egy heg volt látható, valamint egy nagy botot és hátizsákot hordott magánál.

Fourquet az összegyűjtött információk alapján körözést adott ki, majd amikor arról értesült, hogy egy másik körzetben letartóztattak egy, a személyleírásnak megfelelő férfit, a nyomozó azonnal találkozni akart vele. Vacher volt az.

Nem volt könnyű kicsikarni tőle a vallomást, de a vizsgálóbíró új technikát alkalmazott. A korábbi rendőrségi szokásokkal ellentétben ő nem kínzást alkalmazott, hanem hagyta beszélni a gyanúsítottat. Így ugyan lassabban haladtak, viszont egy idő után Vacher elengedte magát és kevésbé figyelt arra, hogy mit mond. Fourquet azt találta ki, hogy egy, a csavargókról írandó könyv apropóján fog beszélni Vacher-val, és megkéri, mesélje el, hogyan él, merre járt az utóbbi években.

A vizsgálóbíró akkor már pontosan tudta a gyilkosságok helyszínét és időpontját, és amikor Vacher a térképen pontosan ezeket a helyeket jelölte be,  Fourquet-nak már nyert ügye volt. Ezen kívül behívott tanúkat is, akik mindannyian felismerték Vacher-t, és miután Fourquet hangnemet váltva szembesítette a tényekkel a gyilkost, nem kellett sokat várni arra, hogy írásbeli beismerő vallomást tegyen.

A bírósági tárgyalás során Vacher és ügyvédje próbáltak arra hivatkozni, hogy a férfi a gyilkosságok elkövetésekor nem volt beszámítható.

Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy elkerülheti a guillotine általi halált, legfeljebb egy elmegyógyintézeti kezelést kell kibírnia, és azt sem élete végéig. Hiába mondták azonban azt, hogy Vacher „transzban” követte el a gyilkosságokat, az elkövetés módjában látható mintázat, valamint Alexandre Lacassagne tanúvallomása, amelyben részletesen beszámolt a boncolások eredményéről és a gyilkosságok elkövetésének módjáról, meggyőzte az esküdteket arról, hogy Vacher teljesen tudatosan gyilkolt. 1898. december 31-én kivégezték.

Balra: Joseph Vacher Émile Fourquet-val beszélget, jobbra: Vacher egyik áldozatának földi maradványait egy kútban találták meg, Tassin-La-Demi-Lune településen. 
Forrás: Wikipedia

Egy sorozatgyilkos lélektana

Kivégzése után a „francia Hasfelmetsző Jacket” tudományos célból felboncolták és több érdekesség is kiderült. Egyrészt steril volt, ezért hiába találtak az áldozatok ruháján fehér foltot, amelyet mikroszkóppal is megvizsgáltak, azért nem tudták beazonosítani az ondót, mert nem tartalmazott spermiumot.

Másrészt Vacher nagy valószínűséggel „speciális” mentális állapotban volt. Egyszerre küzdött skizofréniával, amelynek során felborul a gondolatok, az érzelmek és a tettek közötti összhang, például paranoiddá válik az érintett személy. Ugyanekkor antiszociális személyiségzavar jeleit is mutatta – korábbi elnevezés szerint pszichopata volt. Ennek jellemző tünetei többek között a mások manipulálásra való képesség, vagy például az, hogy az illető nem érez megbánást, bűntudatot vagy empátiát.

E kettő ritka kombinációja lehet a magyarázat arra, hogy a Vacher-t kezelő orvosok miért nem vették észre, hogy a férfi veszélyes, hiszen sikerült a Saint Robert-ből való szabadulása előtt meggyőznie őket arról, hogy a skizofréniája és a depressziója is elmúlt.

Bár a mentális betegségek és a beszámíthatóság kérdése Lacassagne-t is foglalkoztatta, a pásztorok gyilkosával kapcsolatban így fogalmazott:

a gyilkosságokat nem a skizofrén Vacher követte el, hanem a pszichopata Vacher, aki pontosan tudta, mit tesz. Csak nem érdekelte.

(Kiemelt képünkön Joseph Vacher-t 1898. december 31-én a Bourg-en-Bresse-i börtön igazgatója értesíti arról, hogy elutasították a kegyelmi kérvényét. A kivégzésről szóló ítéletet néhány órával később végrehajtották.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik