A budai Várhegy, a Gellért-hegy és a Naphegy közt fekvő területet már az őskorban is lakták, nem véletlenül: a völgy védett, napsütött és hőforrásokban gazdag, ráadásul kereskedelmi szempontból is jó helyen, a Duna közelében fekszik.
A területet az évszázadok során más-más néven ismerték, a városrész mai elnevezése, a Tabán, török eredetű. A hódoltság alatt a völgy virágzása nem állt meg, a területre rengeteg muszlim költözött be, dzsámikat, fürdőket emeltek. A városrészt a korszakban Débághánének (Tabakhane), azaz Tímártelepnek kezdték el hívni, innen a modern megnevezés, a Tabán. Az oszmán uralom után a városrész a szerb kisebbség központja lett.
A 18. századra a Tabán girbegurba utcáival igazi “bulinegyeddé” vált, a kikötőkben, fürdőkben és borospincékben gazdag negyedet szívesen keresték fel a polgárok – sőt, a legenda szerint a környéken még Casanova is megfordult.
A terület zsúfoltsága azonban veszélyt is tartogatott. A városrész korábban sem volt kifejezetten biztonságos, a mai Tabánt az évszázadok során az árvíz, a tűz, a háború és a pestis sem kímélte. 1810. szeptember 5-én azonban minden korábbinál nagyobb tragédia történt.
1810-ben a szeptember igen száraz és forró volt, 5-én reggel ráadásul a szél is feltámadt. A visszaemlékezések szerint Schuller János kádármester inasa, egy Gierl nevű legény dél körül mégis úgy döntött, alkalmasak a körülmények a tűzrakásra. Ahogy az inas hordódongákat égetett az udvaron, egy szikra felpattant és elérte az egyik háztetőt, majd lángba borította azt. A szél és a szárazság kedvezett a tűz terjedésének.
A kétségbeesett polgárok végül borral próbálták megfékezni a lángokat.
Nem kellett sok idő, és a tűz már nemcsak a Tabánt, hanem a környező városrészeket is fenyegette. A tűzvészt végül csak éjszaka, a katonaság segítségével tudták megállítani. A lángokban a Tabán jelentős része megsemmisült, a katasztrófában megközelítőleg ötven ember vesztette életét.
A negyed azonban talpra állt. Hiába igyekezett a városi tanács, a Tabán a tűzvész előtti állapothoz hasonlóan, zsúfoltan épült újjá.
A városrész valódi hanyatlása a Lánchíd létrehozása után kezdődött meg. Egyre több szakember gondolta úgy, hogy a Tabánt koordináltan kell átalakítani. Az épületek jelentős részét végül 1932-33-ban le is bontották, a világháború azonban megakadályozta a negyed helyreállítását.
(Forrás: Múlt-kor, Rubicon. Kiemelt képünkön a Kertész tér látható 1905-ben, kép: Wikipedia)
