A II. világháború kimerítette, kifosztotta Magyarországot. Az 1926-ban bevezetett, stabilnak számító pengőt a háborús pusztítás már 1944-ben megtépázta, az év végén értéke az 1938-as szint 26-od része volt. És a lejtőn nem volt megállás, 1945 nyarán hiperinfláció kezdődött.
Az ország romokban hevert: az infrastruktúra megbénult, a gyárak kevesebb mint 30 százaléka termelt, a közel 860 ezer fős emberveszteség munkaerőhiányt okozott, az állatállomány drasztikusan megcsappant, a termésmennyiségek a ’30-as évek átlagának harmadát-felét érték el. Eközben haladéktalanul meg kellett kezdeni az újjáépítést, miközben a háborús jóvátétel fizetése önmagában elviselhetetlen terhet jelentett.
Tizenegy óránként megduplázódtak az árak
A magyar kormányok a bankóprés beindításával fedezetlen készpénzkibocsátására kényszerültek, a Vörös Hadsereg pedig költségei fedezetére saját kibocsátású magyar valutával hígította tovább a pénz értékét. Az utcai árakat a front elvonulása után azonnal a kereslet és a kínálat határozta meg, a 100-200-szoros drágulás Budapesten például azonnal elemésztette még a középosztály jelentősnek nevezhető megtakarításait is.
A pénzromlás 1946. július 10-én világrekordot döntött, ezen a napon 348,46 százalékos volt az infláció, vagyis az árak 11 óránként megkétszereződtek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank, A forint 70 éve: Út a hiperinflációtól az árak stabilitásáig című tanulmánykötetéből.
Egyre nagyobb címletek jelentek meg, a “sima” pengő után a milpengő, vagyis millió pengő, majd az egymilliárdos címlet, végül be kellett vezetni a bilpengőt: ez már a milliárd ezerszeresét érte. Mikor már ez is százmilliós címletnél tartott, a kormány tervbe vette a milliárd bilpengő kiadását, ami 10 a huszonkilencediken pengőt jelent.
A váltószám 10 a huszonnegyediken
Mindeközben kétségbeesett kísérletek folytak a helyzet stabilitására, amit a Szovjetunió árukölcsönökkel, az Amerikai Egyesült Államok pedig a Magyar Nemzeti Bank külföldre hurcolt aranytartalékainak visszaadásával segített. Varga István közgazdász háttérmunkájának köszönhetően végül a forint 1946. augusztus 1-jei bevezetése vetett véget a rémálomnak.
Varga István egy későbbi cikkében meg is jegyezte:
Ehhez hasonló számokat ez ideig csak a csillagászatban használtak.
Egy hónappal később, vagyis ’46 szeptember 1-jén összesen 355,6 millió forint volt forgalomban – az összehasonlítás kedvéért csak a 2017. július 31-én kivont kettő-és ötezer forintos címletekből egy hete még 42 milliárd forint névértékű bankjegy volt az embereknél.
Hogy a lakosság bizalmát elnyerjék – nagyon alacsony példányszámban –, de ezüstből készített 5 forintos érmét is kibocsátottak. Fémpénzekből 2, 10 és 20 filléres, valamint 1, 2 és 5 forintos érmét adtak ki, a papírpénzeket mindössze két címlet képviselte: a 10 és a 100 forintos – írja fent idézett kötetben Eperjesi Zoltán, Horváth Zoltán, Vajda Kitti a “II. A háború utáni infláció és a forint bevezetése (1946–1949)” című tanulmányban.
Lehetett volna tallér vagy máriás is
És miért lett a neve forint? A váltópénz neve korábban, a korona és a pengő idején is fillér volt, ám a forintról már akkoriban is komoly viták zajlottak. A korábban ugyancsak inflálódott korona elnevezés nem jöhetett számításba, de több más ötlet is komolyan felmerült.
- Tallér. Már bankjegyminta is készült ezzel a felirattal, ám végül elvetették, mert a tallér hangzása túlságosan is hasonlított a dollárra.
- Máriás. Ezt a régi magyar pénzeken általános Szűz Mária ábrázolások ihlették, de a döntéshozók nem akartak túlságosan vallásos arculatot adni az új magyar pénznek.
A forint elnevezést az itáliai “fiorino d’oro”, azaz firenzei arany mintájára Károly Róbert honosította meg Magyarországon 1320-ban. Ez a forint évszázadokon át értékállónak bizonyult, így talán a pozitív szemlélet, a remény is segítette a választást. Hiszen tudjuk: nomen est omen, vagyis a név kötelez.
Kiemelt kép: MTI/Várkonyi Péter
