Tudomány

Harcra készíti fel az oxitocin a csimpánzokat

Az oxitocint - vagy ahogy sokszor nevezik, az ölelőhormont - általában a jókedvvel és bizalommal szokás összekapcsolni. Ez a hormon szabadul fel a szoptató anyáknál, sőt, orgazmus közben a férfiaknál és a nőknél is. Egy új kutatás szerint azonban az oxitocin nem minden esetben a boldogsággal van összefüggésben.

Az új vizsgálat alapján az ölelőhormon akkor szabadul fel a csimpánzokban, amikor épp harcra készülnek. Ez arra utal, hogy az oxitocinnak sokkal baljósabb funkciói is lehetnek.

Nem ez az első alkalom, hogy sikerült felfedezni az agresszió és a hormon kapcsolatát. Korábbi kísérletek arra mutattak rá, hogy az emberek csoportokba történő beosztása, majd a csoportok közti versenyeztetés hasonlóan növeli a hormon szintjét. Ezek a vizsgálatok azt bizonyították, hogy az embereknél a hormon a társadalmi együttműködéssel, a ragaszkodással, illetve a csoport külső fenyegetéstől való megvédésével van összefüggésben.

Az új, Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói által vezetett elemzés azonban bemutatta: hasonló jelenség zajlik le a csimpánzoknál valódi konfliktusok esetén.

Proceedings of the National Academy of Sciences-ben megjelent új tanulmányban a szakértők azt írják le, miként figyeltek meg két vad csimpánzcsoportot, amelyek az elefántcsontparti Tai Nemzeti Park területén éltek. Mindkét populáció öt hímből és öt nőstényből állt.

A szakértők igen közelről és igen gyakran figyelték meg a majmokat, így lehetőségük volt arra, hogy minden fontosabb információt begyűjtsenek a két csoportról – így például vizeletmintákat is. Később ezeket az adatokat elemezték a tudósok.

Liran Samuni, a tanulmány vezető szerzője szerint az analízisek kimutatták, hogy az oxitocin szintje az élőlényekben vadászat, illetve a közösségek közti konfliktusok előtt is nőtt. A vizsgálatok alapján a jelenségnek a csoporttevékenységhez van köze, hiszen a csimpánzok hormonszintje jóval alacsonyabb volt, amikor nem összehangoltak cselekedtek.

Miután a szakértők figyelembe vették az egyes befolyásoló tényezőket – mint amilyen az egyes példányok közösségen belüli rangja – az is kiderült, hogy az oxitocin termelődése egyaránt érintette a hímeket és a nőstényeket is.

Ez arra utal, hogy a hormonnak hasonló szerepe van a csimpánzoknál, mint amire az embereken végzett kísérletek már rámutattak. A szakértők úgy gondolják, hogy az oxitocin közösséget erősítő szerepe hasonlóan fejlődhetett ki, mint az anya-gyermek kapcsolatot fejlesztő funkció.

Az új vizsgálat tehát alátámasztotta azt az elképzelést, hogy hormon elsődleges célja az lehet, hogy együttműködésre és egymás védelmére ösztönözze az egy csoporthoz tartozó élőlényeket.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik