Tudomány

Így avatták fel vérrel a budai Vérmezőt

Martinovics Ignácnak kivégzése előtt végig kellett néznie, hogyan fejezik le társait. Nem bírta: elájult, amikor Sigrayra harmadszor csapott le a bakó.

A magyar jakobinus mozgalom ezer szállal kötődik egyetlen személyhez, Martinovics Ignáchoz. Még 18. születésnapja előtt, 1773-ban belépett a ferences rendbe, hat évvel később pedig bölcseletet és mennyiségtant tanított a vízivárosi kolostorban. Ezután volt tanító Bukovinában, beutazta a kontinenst, működött magántanárként, és tanított a lembergi egyetemen is.

Pályázott pesti egyetemi állásra is, de sikertelenül. Feltehetően oktatói munkája, pozíciója erősítése érdekében kezdett jelenteni 1771-től az osztrák titkosrendőrségnek olyan titkos társaságokról, mint az illuminátusok, a szabadkőművesek vagy a feloszlatott jezsuiták.

Hiába volt besúgó, mégis jó kapcsolatot ápolt Gyurkovics Ferenccel, a hazai szabadkőművesek vezetőjével, és már ekkor jelentetett meg bíráló cikkeket a bécsi politikáról és a birodalmi cenzúráról.

A királyság eltörlése

II. Lipót király halálával elvesztette állását, és udvarbeli ellenségei jóvoltából elvesztette az uralkodótól kapott évjáradékát is. Korábbi írásainak köszönhetően keresték meg őt a magyar jakobinusok, és Martinovics 1794-ben megkezdte a magyarországi mozgalom szervezését.

Két csoport munkáját vezette. Az egyik a Sigray Jakab igazgatása alatt működő, mérsékeltnek nevezhető Reformátorok Társasága volt. Nemesi köztársaság kikiáltását tervezték, jogegyenlőséget biztosítottak volna a jobbágyok számára, de például tulajdonjogot más nem. A Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc és Laczkovics János által igazgatott Szabadság és Egyenlőség Társasága már jóval messzebb ment, a francia forradalom mintájára egy diktatórikus rendszert akart kialakítani.

Martinovics Az ember és a polgár kátéja című munkájában azt írta, hogy a főhatalom a népet illeti, és nemcsak joga, hanem kötelessége is eltörölni a királyság intézményét.

Veszélyes tanok voltak ezek, de a mozgalom alig tudott 100 tagot összetoborozni. Ők is leginkább nemesi származású értelmiségiek voltak, tevékenységük pedig kimerült a káték megírásában, a tennivalók megfogalmazásában.

Martinovics mindenkit elárult

Az összeesküvést három hónap után besúgták Bécsben, de mielőtt az udvar lépett volna, Martinovics is megneszelte, hogy lebuktak.

Azonnal a császárvárosba sietett, és mindkét társaságát feladta, megnevezte a tagokat, beszámolt tevékenységükről – gyakorlatilag elárulta mind a mozgalmat, mind annak tagjait. Ha arra számított, hogy ezzel megúszhatja, nagyot tévedett.

1794 nyarán elfogták a vezetőket, decemberben pedig megkezdődött az öt hónapig tartó per. “Példa kellett, hogy rettegjen az ország” – írta később Kazinczy Ferenc, aki maga is részt vett az összeesküvésben, és hét év börtönre ítélték.

A döntés 1795. április 20-án született meg. Martinovicsot, mint főigazgatót és a két társaság négy igazgatóját fő- és jószágvesztésre ítélték, további 42 vádlott közül pedig még 13 kapott halálbüntetést – közülük viszont csak Őz Pált és Szolártsik Sándort végezték ki Martinovicsék után. Martinovics Ignác ítéletét azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai halálát.

Martinovics kivégzése (Wikipedia)
Martinovics kivégzése (Wikipedia)

Nem bírta a látványt

Május 20-án, egy szerdai napon reggel fél hétkor már több száz ember gyűlt össze a Budai Vártól északnyugatra fekvő Generális-kaszálón. Katonák sorfala között öt, négylovas szekéren érkeztek a jakobinus vezetők papjaik kíséretében. A vesztőhelyre érve a szekereket úgy állították le, hogy a halálra ítéltek ne lássák társaik kivégzését – kivéve Martinovicsot.

Gróf Sigray Jakab volt az első, a hóhér csak a harmadik csapással tudta fejét elválasztani a törzsétől. Aztán Szentmarjai, Lazkovics és Hajnóczy következett, mindannyian bátran várták a halált. Martinovicsot megtörte a látvány.

Sigray haláltusáját látva elájult, és a későbbiekben alig-alig tért magához – a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz.

A “látványosság” negyed nyolcra véget is ért. Őz Pált és Szolártsik Sándort ugyanott, de később, június 3-án végezték ki.

Testüket titokban temették el, sírjukat csak 1914-ben találták meg, a Kerepesi temető díszsírhelyeibe pedig 1960-ban szállították maradványaikat. Martinovics ellentmondásos személyiségéből az 1848-as nemzedék csinált szeplőtlen hőst. A Generális-kaszáló pedig a magyar jakobinusok kivégzése okán kapta a Vérmező nevet.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik