Az 1980-as évekre egyre egyértelműbbé vált, hogy a Szovjetunió lemaradt a fegyverkezési versenyben, a hidegháborút gyakorlatilag elvesztette. Gorbacsov ’85-ben a glasznoszty és a peresztrojka jelszavaival átalakulást hirdetett, Kelet-Európában is enyhülés indult, bár még csak a “bejutás” volt könnyebb. A változás élvonalában Magyarország és Lengyelország haladt az élen.
A határ marad lezárva
Az NDK vezetése azonban dermedten, tanácstalanul figyelte a változásokat. A keletnémetek tömegesen menekültek az országból, elsődleges úti céljuk természetesen szétszakított országuk “nyugati fele” volt. Hazánkban 1989. május 2-án megkezdődött a vasfüggöny bontása, és olyan pletykák terjengtek, miszerint a szabad világ Magyarországról egy könnyű sétával elérhető.
Pedig erről szó sem volt, a határőrök ugyanúgy senkit nem engedtek át, sőt a nyugati határon bevezették a mélységi ellenőrzést. Közben pedig tömegével érkeztek a menekülő keletnémetek. Az NSZK viszonylag kicsi budapesti követsége hamar megtelt, a hamarosan több ezer főre duzzadt tömeget táborokban kellett elhelyezni. Gőzerővel folytak a diplomáciai tárgyalások, ám a helyzet megoldatlan maradt a nyár folyamán.
Szimbolikus és valóságos nyitás
Ebben a helyzetben fogant meg debreceni fiatalok fejében a Páneurópai Piknik gondolata. Az európai egység ünnepe volt ez az osztrák-magyar határ mellett, amelyet az akkori ellenzék is támogatott, a fővédnökséget pedig Pozsgay Imre és Habsburg Ottó vállalta. A határok nélküli Európa gondolatának jegyében az augusztus 19-ei találkozón mindkét ország beleegyezésével három órára szimbolikusan megnyitottak egy határátkelőt Szentmargitbánya és Sopronkőhida között.
Fotó: wikipédia
Az esemény hírére azonban keletnémetek százai jelentek meg a helyszínen, és a szimbolikus határnyitást kihasználva több hullámban százával törtek át Ausztriába. Erről persze a tervek szerint szó sem volt, de a katonák nem lőttek, nem tartóztatták fel a menekülőket. Kohl kancellár később e szavakkal mondott köszönetet: „A falból Magyarország verte ki az első követ”.
Nyilván ezzel nem oldódott meg a hazánkban rostokoló németek sorsa, ehhez Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai kellettek augusztus végén. A magyar kormány ezt követően szeptember 9-én döntött a határok ideiglenes megnyitásáról.
Magyarország nem ad el embereket
Németh Miklós úgy emlékezett vissza, a tárgyalás során a német kancellár szeme többször könnybe lábadt, amikor megtudta: Magyarország a németek kiengedését tervezi. Állítólag ismételten rákérdezett, milyen ellenszolgáltatást várunk mindezért? A válasz mindannyiszor az volt: Magyarország nem ad el embereket. A határnyitást Horn Gyula jelentette be a televízióban szeptember 10-én, mire három nap alatt 12 ezer NDK-s kelt át Ausztriába, november végéig pedig ez a szám 60-70 ezerre emelkedett.
A piknik 20. évfordulóján Angela Merkel Magyarországra látogatott: a magyarok bátorsága szárnyakat adott a németeknek – mondta. „A történelem egyes emberek kis, de bátor lépéseiből áll. Ami itt történt, az már egy darab történelem. Németország és a német emberek soha nem fogják elfelejteni, amit Magyarország tett azért, hogy ma mindannyian szabadságban élhetünk” – fogalmazott akkor Merkel.
