Tudomány

Asszonyállat verve jó!

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2015. 01. 11. 15:00

A magyar paraszti társadalom még a XX. század elején is jogosnak ítélte, ha férj elverte az asszonyt. De csak akkor, ha elegendő indokkal és nem túl brutálisan tette.

Korábban a témában:

A családon belüli erőszak nem korunk “betegsége”, csupán a közfelfogás változott, ami manapság már elítéli a házastárs elleni erőszakot. Hogy mi volt korábban, azzal a történettudomány keveset foglalkozott, de annyi látszik: a feleségbántalmazás „kultúrája” messzemenő hasonlóságokat mutatott, legyünk szinte bárhol térben és időben – írja a Mindennapok története blogon Fónyagy Zoltán történész. A társadalom is hasonlóan viszonyult a kérdéshez, amennyiben mindenhol megkülönböztették a „jogos” és az „igazságtalan” erőszakot.

A Móricz Zsigmond szerint a férfinak rögtön az esküvő után jeleznie kellett, ki az úr a háznál. Azaz: „Az asszonyt az első ingében kell megverni”. De nemcsak a magyar tartotja úgy, hogy “az asszony verve jó”, minden patriarchális társadalomban megtalálhatók hasonlók Európában és Ázsiában egyaránt. A fizikai erőszakkal történő fegyelmezés még a 20. században is gyakori és viszonylag természetes jelensége volt a falusi hétköznapoknak.

Kellemetlen, de természetes velejárója

A hagyományos családban a férfi hatalmát a háztartáshoz tartozókkal szemben alig korlátozta a jog vagy a szokás. A férfiak az asszonyt tulajdon-féléjüknek tekintették, akinek kötelessége őket ellátni és engedelmeskedni, és gyakran vezették le az indulataikat fizikai erőszakban. „Volt olyan ember, akihez egyetlen szót sem szólhatott a felesége, máris ütte, verte.”„Megvertem, mert nem jól nézett, vagy részeg voltam.” Közvetve még a pozitív tartalmú vallomások is a feleségverés „normalitásáról” tanúskodnak.

A parasztasszonyok, akik házasságukat bensőséges viszonnyal jellemezték, férjük legfontosabb erényei között hangsúlyozták: „nem ivott”, illetve „soha rám nem ütött”. Az asszony megverése többnyire nem keltett nagy visszhangot a falusi közösségben, de az írott jog sem mondta ki, hogy a családfőnek joga lenne ehhez. A népi jogfelfogás viszont magától értetődőnek tekintette. „Hogy verték-e az asszonyt? Nem hagyták éppen magára! A vén bűnös asszonynak nem árt, ha néha megverik.”

Az asszonyok maguk is többnyire a családi élet kellemetlen, de természetes velejárójaként, beletörődéssel fogadták el a bántalmazást: „Tűrt és nyelt, nem volt mit tennie egyebet.” „Jó volt a férjem. Bántani nem bántott, csak néha megvert” – hangzottak a parasztasszonyok vallomásai.

A család bosszúja

A közösség ítéletében azért mégis választóvonalat jelentett a bántalmazás „jogossága” és mértéke. Ha a feleséget a közösség által indokoltnak tekintett okból – például hűtlensége, lustasága, pazarlása miatt – verte el a férje, azzal egyetértett a falu. Ha azonban oktalanul vagy nem elégséges okból, illetve „mértéktelenül”, azaz különösen kegyetlenül verte a feleségét, azt már elítélte a nép. „Az mindig ütte, verte, megrugdosta. Még a gyerek is meghalt benne. Az ilyet már megsajnálták.”

A bántalmazott parasztasszony leggyakrabban alkalmazott védekezési lehetősége az volt, hogy hazaköltözött a szüleihez. Voltak, akik rögtön visszakergették azzal a tanáccsal: „tanuljon meg hallgatni”. Nem volt azonban ritkaság, hogy ilyenkor az apa – ha ő már nem élt, egy nagybácsi – számon kérte a férjen a bántalmazást. Előfordult, hogy össze is verekedtek, vagy hogy az asszony fivérei megverték a sógort.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.