Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. november 3-án Padovában fegyverszünetet kötött, ám ez Horvátország elszakadásán kívül semmiféle konkrétumot nem tartalmazott Magyarországra nézve. Az idő viszont sürgetett, a franciák és a szerbek már a Száván készültek átkelni, a csehek pedig betörtek a Felvidékre. Magyar delegáció indult hát november 7-én Belgrádba Károlyi Mihály vezetésével, hogy a balkáni antant csapatok parancsnokával tárgyaljon – írja a Rubicon.hu.
A francia a Franchet d’Esperey tábornok hidegen, ellenségesen és megalázó módon kezelte a magyarokat, kőkemény feltételeket diktált. A 18 pontból álló belgrádi katonai konvenció meghúzta a demarkációs vonalat, és tartalmazta a fegyverszünet feltételeit. Egyetlen “pozitívuma” volt, hogy a Károlyi-kormány kezében hagyta a belső közigazgatást.
Trianonhoz képest semmiség
Nem is lehetett mást várni. A miniszterelnök pedig hiába kísérletezett azzal, hogy magát a forradalom vezetőjének beállítva lerázza a háborús felelősséget, Magyarország vesztesként várhatta a békekonferenciát. A november 13-án aláírt belgrádi egyezményben világosan látszott. A rendfenntartáshoz nélkülözhetetlen erők kivételével Magyarországnak le kellett szerelnie hadseregét, rekvirálási és átvonulási jogot biztosítania az antant csapatok számára, és a “délszláv háborús károk enyhítésére” többek között élelmiszert, lovakat és munkaerőt kellett azonnal rendelkezésre bocsátania.
Károlyi Mihály (Wikipedia)
A francia tábornok hosszas alkudozás után a Drávánál és a Pécs-Baja-Maros-Beszterce szakaszon állapította meg a demarkációs vonalat, az északi határon viszont semmilyen rendelkezést nem léptetett életbe. Egyúttal pedig a magyar közigazgatás sértetlenségét ígérte, tehát úgy tűnt, a Felvidék magyar fennhatóság alatt várja majd a béketárgyalások eredményét. „Ha ezeket az alapvető pontokat becsületesen betartják, és a határkérdéseket csakugyan a béketárgyalásokra bízzák, micsoda kitűnő szerződés lett volna ez!” – fogalmazott Jászi Oszkár.
Súlyos szerződésszegés
Csakhogy a politikai realitások mást mutattak, a cseh, szerb és román igények mentén képtelenségnek tűnt egy ennyire “enyhe” fegyverszünetet. Az egyezmény ráadásul d’Esperey „magánakciója” volt, sem az antant, sem szövetségesei nem vették komolyan. November 13-án a csehek, majd a következő hetekben a szerbek és az Erdélybe betörő románok is felrúgták a belgrádi konvenció pontjait. A beözönlő szomszédok hamarosan megszállták a történelmi Magyarország jelentős részét, a nemzeti tanácsok pedig sorra nyilvánították ki elszakadásukat.
A Károlyi kormány nem mert fegyveresen fellépni a behatolók ellen, mert féltette későbbi tárgyalási pozícióit. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a trianoni utódállamok a békekonferencián már egyfajta status quóra hivatkozhattak, amikor megcsonkították az országot. Hiba volt, de nem “hazaárulás”: az ország kétharmadának megszállása éppen a fegyverszüneti egyezmény egyoldalú megszegése nyomán történhetett meg.
