Tudomány

Rákosi képét firkálta, kitiltották az összes iskolából

Elképesztő és vérlázító, ahogy a diktatúra egy gyerekcsíny miatt ellehetetleníti az ember életét. Magyarországon járunk az 1950-es években.

Alábbi történetet a levéltári forrásokat feldolgozó Archívnet.hu-n találtuk. Nem egyedi, hogy semmiségekért az elnyomó apparátus teljes gépezete mozgásba lendül a megtorlás érdekében – esetünkben tanártól a minisztériumig -, érdekessé a fennmaradt dokumentumok teszik. A Rákosi-korszak talán legnehezebb éve volt 1952, ráadásul az ország a vezér 60. születésnapjának nagyszabású megünneplésére készült. A vélt vagy valós ellenséges jelenségre túlzott eréllyel lesújtó rendszer a legapróbb kritikai megjegyzéseket sem tűrte el. Ebben kiélezett helyzetben a legkisebb kilengést is súlyosabban torolták meg.

Veszélyes furunkulus Rákosin

A kiskunfélegyházi tanítóképzőben 1952-ben egy alkotmánytan óra végén az igazgató észrevette, hogy a 20 éves diáklány, H.F. barátnőjével, H. Katalinnal nevetgélt valamin. “… az igazgató úgy látta, hogy H. F. kezében volt egy könyv, benne kép barna szegéllyel. Amikor ez a két leány is kiment, az igazgató benyúlt H. F. padjába, s ott találta az alkotmánytan könyvet, benne összefirkálva, rajzokkal és illetlen, ízléstelen megjegyzésekkel Rákosi és Sztálin elvtársak képe – áll a tantestület rendkívüli értekezletének jegyzőkönyvében, amit a “botrányos” miatt hívtak össze.

Az összefirkált, tankönyvi képeket ide kattintva nézheti meg. Rákosi esetében például az orrnál ez a szöveg állt: „veszélyes furunkulus, legtöbb esetben az agyra megy”. A fegyelmi tárgyalásra beidézték a “vádlottat” is. H.F. bűnére nem tudott mentséget felhozni, „Nem tudom, én csak firkáltam” – mondta. Sőt, állítása szerint nem is képeken nevetgéltek, és “ezt az állítását az igazgató és a tanárok keresztkérdései közben is szilárdan fenntartja. Egyébként egész magaviselete most is konoknak látszik, nem mutatja a megbánást, s állítja, hogy semmi szándéka nem volt a képek megcsúfolásával, csupán »firkált«” – derül ki a jegyzőkönyvből.

Túlbuzgó tanárok

Szerencsétlen H.F. helyzetét csak rontotta, hogy édesapja 26 holdas kulák volt, aki az eset idején éppen nyolc hónapos börtönbüntetését töltötte, amit “a beszolgáltatással kapcsolatos visszaélé[s]ért kapott”.

A tantestület és az igazgató nem is hagyta magát megtéveszteni, felháborodásuknak hangot adva a döntést hozták: “H. F.-t pedig egyhangúan bűnösnek ítéli a népi demokráciánk és a világ dolgozóinak vezérei: Sztálin és Rákosi elvtársak iránti ellenséges, minősíthetetlenül ízléstelen magatartás bűnében, és ezért javasolja H. F.-ának az ország összes iskoláiból mind nyilvános, mind pedig magántanulóként való kizárását. Egyben megállapítja, hogy intézetünkben fokozni kell a politikai éberséget az ellenséges megnyilvánulások könyörtelen felszámolása és megelőzése érdekében, és megbízza az osztályfőnököket, hogy havonként nézzék végig meglepetésszerűen a növendékek tankönyveit”.

A kizárás elrendelésére csak a Közoktatásügyi Minisztériumnak volt, így a javaslatot megküldték a tárcának, amely jóvá is hagyta. megengedte viszont, hogy H.F. magántanulói viszonyban vizsgázhasson, ha akar, ennyiben tehát enyhítette a büntetést.Az esetről fennmaradt dokumentumokat ide kattintva olvashatja teljes terjedelmükben az Archivnet.hu-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik