Tudomány

Magyarokra is támadtak az adathalászok

Több magyar intézményt is megtámadtak. A kártevő felfedezése egy emberjogi civil szervezethez köthető.

A Kaspersky Lab szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a „MiniDuke” elnevezésű adathalász program számos áldozata között van egy „neves magyarországi kutatóintézet” is. Azt is hozzátették: a program bonyolultsága és a kiválasztott célpontok miatt vélhető, hogy egy ország áll a kibertámadás mögött.

A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Stefan Tanase, a Kaspersky globális kutatási és elemző csapatának kelet-európai, közel-keleti és afrikai régióért felelős vezető biztonsági kutatója elmondta, hogy a MiniDuke támadásnak eddig 59 célpontja vált ismertté 23 országban. Miközben az informatikai biztonságtechnikai vállalat szerdai közleménye még „egy magyar célpontot” említett, a csütörtöki tájékoztatón már “több magyar célpontról” esett szó.

Stefan Tanase az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a megtámadott magyar intézmények kilétét nem fedheti fel ugyan, de a kártevő felfedezése egy „emberjogi civil szervezethez” fűződik. Az a hamis PDF-dokumentum, amit a kártevő a sikeres telepítés után a felhasználónak megnyit, az ASEM ázsiai–európai emberjogi szeminárium témakörével foglalkozik. Egy másik, hasonlóan hamis dokumentum Ukrajna külpolitikája és NATO-tagsága akciótervének kérdéseit taglalja. A dokumentumok témaköréből a megtámadott intézmények profiljára lehet következtetni.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a MiniDuke mögött álló támadók valószínűleg jelenleg is aktívak, továbbra is veszélyt jelentenek. A Kaspersky szakemberei utoljára február 25-én észleltek aktivitást részükről.

Egy-egy veszélyforrás nyilvánosságra kerülése után azonban a szerzők rendszerint nekiállnak eltakarítani minden követhető nyomot, és ezzel együtt magát az infrastruktúrát is felszámolják. Ez valószínűleg a MiniDuke forrása esetében is hamarosan megtörténik. Stefan Tanase elmondta, hogy a kártevő eltávolításához és semlegesítéséhez szükséges eszköz már rendelkezésre áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik