„Mindenképpen hamisítvány” – írta Gian Maria Vian történész, a L’Osservatore Romano főszerkesztője a Rómában szeptember 18-án, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján bemutatott papiruszdarabról. Szakmai kommentárt „ Elsodort papirusz” címmel Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzor, a nemzetközi konferencia szervezője írt a L’Osservatore címoldalán.
Camplani szerint a tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségének nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni. Camplani szerint a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, „a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben”.
Az olasz professzor hangsúlyozta, hogy a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért „elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét”.
A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában készült publikálni kutatása eredményeit, de az egyetem bejelentette, hogy egyelőre nem közli a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.