Tudomány

Amadeus (1756)

Salzburg, 1756. január 27. – Megszületik a zeneművészet egyik legnagyobb zsenije, Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart.

Johann Georg Leopold Mozart és Anna Maria Walburga Pertl hét gyermeke közül csak kettő élte túl a gyermekkort: Wolfgangon kívül öt évvel idősebb nővére, Maria Anna Mozart, akit csak Nannerlnek becéztek. Mindkét gyermek zenei tehetsége már viszonylag hamar kiderült, így apjuk közösen szerepeltette őket – igaz, nem sok idő kellett ahhoz, hogy az ifjú Mozart géniusza túlragyogja az egész zenészcsaládot.


Johann Nepomuk della Croce festményének részlete
Forrás: Wikipédia

Wolfgang először háromévesen találkozott a zongorával, mikor nővére leckéjét „zavarta”, azonban negyedik életévébe lépve apja – hogy engedjen a gyermek játékos kedvének – elkezdett menüetteket tanítgatni neki. Nannerl későbbi visszaemlékezései szerint „hibátlanul tudta visszajátszani és a legnagyobb gyengédséggel, és pontosan tartva az ütemet”.

Leopold Mozart a salzburgi érsek udvarában volt a Kapellmeister (kórusvezető, karnagy) helyettese, zeneszerzőként nem tűnt ki, annál inkább tapasztalt és kitűnő tanárként. Nem kis meglepetésként érte tehát, mikor fia magától vette fel a hegedűt és megpróbált kottát írni hozzá. Wolfgang első darabjai ötéves korából származnak, melyek lejegyzésénél még apja segédkezett.


Leopold Mozart és gyermekei – Carmontelle festménye
Forrás: Wikipédia

Mikor Wolfgang tehetségéhez már nem férhetett, apja feladta a zeneszerzést és gyermekeivel a nemesi udvarok zenei turnéjába kezdett. A három és fél éves sorozat első előadására 1762-ben került sor Münchenben, III. Miksa bajor választófejedelem udvarában.

Az utazások során Mozart előtt megnyílt a világ – zenei értelemben is, hiszen a koncertek előtt csak apját ismerte, mint tanárt. Számos zeneszerzővel ismerkedett meg (személyesen és zeneileg egyaránt), legnagyobb hatást azonban valószínűleg Johann Christian Bach (Johann Sebastian Bach legfiatalabb fia) gyakorolt rá.

Mozart hihetetlen sebességgel szívta magába a kortárs zenészek technikáit és elképzeléseit, melyeket aztán a maga képére formált.

Mindössze 17 évesen, 1773-ban már a salzburgi udvar alkalmazásában volt, azonban képtelen volt egy helyben maradni – miközben folyamatosan ontotta magából a zenét, a jobbnál jobb lehetőségeket kutatta. Így került végül 1781-ben Bécsbe, ahol 1782-ben a Szent István-székesegyházban vette feleségül Constanze Webert (épp egy nappal azelőtt, hogy apja áldása megérkezett volna a postán) – kapcsolatukból hat gyermek született, azonban csak kettő élte túl a gyermekkort.


Constanze Mozart –
Joseph Lange festménye

Forrás: Wikipédia

Mozart Bécsben hihetetlen népszerűségre és hírnévre tett szert, azonban fittyet hányt az anyagi biztonságra és annak tudatában, hogy a zenéje által megkereshető pénz elapadhatatlan, feleségével már-már fejedelmi életmódot folytatott. Személyére hamar felfigyeltek a szabadkőművesek is, akikhez 1784. december 14-én csatlakozott.

Az 1780-as évek végére azonban Mozart sorsa rosszabbra fordult – bár egyre többet (és talán legjobbjait) ekkor írta, Bécs háborúzott és az általános életszínvonal csökkenése mellett az arisztokráciának sem voltak már tartalékai a zeneművészet támogatására.

Betegsége első jelei 1791. szeptember 6-án mutatkoztak meg egy prágai előadás során, azonban még képes volt folytatni a munkát és 30-án Bécsben mutatta be a Varázsfuvolát. November 20-ra azonban már túl gyenge volt ahhoz, hogy kikeljen az ágyból és 1791. december 5-én, éjjel 1 órakor elhunyt. Halálának pontos oka ismeretlen, amit mi sem jelez jobban annál a ténynél, hogy az azóta eltelt bő 220 évben 118 különböző lehetőség vetődött fel.

Tavaly erről írtunk:

Elment a legviccesebb csendőr – Louis de Funés halála (1983)

Nantes, 1983. január 27. – Ezen a napon hunyt el az egyik legismertebb és legsikeresebb francia komikus, sokunk kedvence, Louis de Funés. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik