Tudomány

Az eddigi legrégebbi dinoszauruszfészket fedezték fel

A Dél-afrikai Köztársaságban talált rá egy nemzetközi kutatócsoport a 190 millió éves dinoszaurusz keltetőre.

Eddig tíz dinoszauruszfészek került napvilágra különböző mélységben a Golden Gate Highlands Nemzeti Park területén – ezek százmillió évvel idősebbek, mint a korábban legrégebbiként ismert keltető.

A fészkelőhely a közepes méretű, “mindössze” 4-6 méteres növényevő Massospondylus dinoszauruszé volt. Minden egyes fészekben 34 kerek, 6-7 centiméteres tojás volt akkurátusan elrendezve, és a keltető közelében találtak parányi dinoszaurusz lábnyomokat is.


Massospondylus embrió csontváza (Fotó: D. Scott)

A fészkek elhelyezkedéséből a paleontológusok arra következtetnek, hogy e korai dinoszauruszok hűségesek voltak a keltetőhelyhez, amelyet újból és újból felkerestek, mégpedig csoportosan, míg a lábnyomokból az őslénykutatók azt olvasták ki, hogy a tojásból kikelt apróságok mindaddig a keltetőhelyen tartózkodtak, míg legalább megduplázták testsúlyukat. Az apróságok négy lábon közlekedtek, a felnőttek a hátsó végtagjaikon.

David Evans, a Királyi Ontariói Múzeum paleontológusa szerint ezek a fészkek azért különösen fontosak, mert betekintést engednek a dinoszauruszok szaporodási stratégiáiba evolúciójuk kezdeti szakaszán. “Bár sok fosszília kerül elő, nagyon kevés olyan leletünk van, amelyekből megismerhetjük a dinoszauruszok szaporodását. Különösen igaz ez a korai dinoszauruszokra.

MASSOSPONDYLUS

Ógörög eredetű nevének jelentése: megnyúlt gerinc. A proszauropodák (korai növényevő dinoszauruszok) egyik neme, amely a kora jura korban, mintegy 200-183 millió évvel ezelőtt élt.

Testhossza körülbelül 4-6 méter, tömege nagyjából 135-250 kilogramm lehetett. Karcsú testtel, hosszú nyakkal és farokkal rendelkezett: nyakát 9, hátát 13, keresztcsontját 3, farkát pedig 40 csigolya alkotta. Mellső lábainak hüvelykujjain éles karmok helyezkedtek el, amelyeket a táplálkozás vagy esetleg a védekezés során használhatott.

Valószínűleg növényevő, bár létezik olyan elképzelés, amely szerint proszauropodák mindenevők voltak.

Néhány újabb vizsgálat szerint a Massospondylus folyamatosan növekedett egész életében, testében a madarakéhoz hasonló légzsákok voltak, és feltehetően gondozta az utódait.


Julius Csotonyi illusztrációja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik