Tudomány

Füvet evett a “diótörő ember”

Az erőteljes állkapcsú "diótörő embernek" hívott emberős valójában egyáltalán nem törögetett diókat.

A modern emberhez képest mintegy háromszor nagyobb méretű zápfogakkal bíró Paranthropus boisei emberelőd nagyjából 1,2-2,3 millió évvel ezelőtt barangolt a Földön.

Az 1959-ben Tanzániában fellelt koponyája alapján az emberős hatalmas fogai miatt gyorsan kiérdemelte a diótörő jelzőt. Amerikai és kenyai kutatók most azt mondják, az emberszabású egyedei ugyanazokon a vad mezőkön “legeltek”, mint a zebrák, disznók és vízilovak elődei.

Amerikai kutatók huszonkét, akkoriban élt egyedtől származó, már törött fogakból vettek mintát úgy, hogy fúrómódszerrel elporlasztották a fogzománcot. Az így beszerzett mintában vizsgálták a szénizotópok arányát, ez derített fényt arra, hogy milyen ételeket fogyasztottak a fogak tulajdonosai. Megállapították, hogy az egyedek trópusi füveket és olyan lágyszárú növényeket ettek, amelyek C4 típusú fotoszintézist használnak, nem pedig leveleket, magvakat vagy gyümölcsöket, melyek C3-as fotoszintézist alkalmaznak.

A szakemberek szerint csak egy hasonló étrend ismert egy kihalt, fűevő cerkófmajomnál. “A C4-es vegetáció magas aránya a Paranthropus boisei étrendjében megkülönbözteti minden más eddig ismert emberszabásútól”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tanulmány a diótörő emberről (PNAS)
Még több információ a diótörő emberről (Smithonian Institution)
Paranthropus boisei (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik