Az Atlanti-óceán kellős közepén, ezer méteres mélységben akár 300 fokos vizek is felszínre törnek. Az új mélytengeri hőforrások felfedezése különleges jelentőséggel bír, mivel az intenzív keresés ellenére eddig nem kerültek elő ezen a vidéken.
A brémai MARUM tengerkutató-intézet és a szintén brémai Max Planck Tengeri Mikrobiológiai Intézet kutatói a Meteor nevű kutatóhajó újszerű szonárjával fedezték fel a hőforrásokat. Az új műszer a tengerfenékig érő vízoszlop eddigi legpontosabb képi ábrázolását tette lehetővé, így lettek figyelmesek a kutatók egy buborékcsóvára. Egy távirányítású tengeralattjáróval ezt követően bizonyosságot szereztek a hőforrások és a Közép-Atlanti hátságon rájuk jellemző állatfajok jelenlétéről.
Az új források felfedezése óta a tengerkutatók folyamatosan fésülik át a területet a szonárral. Meglepetésükre eddig legalább öt további helyszínen bukkantak buborékcsóvákra. Egyesek még kívül is esnek a vulkáni aktivitás területén. Ilyen helyekről eddig nem mutattak ki hidrotermális aktivitást.
Az eredmények arra utalnak, hogy az eddig feltételezettnél sokkal több ilyen kis, aktív hely létezik a Közép-Atlanti hátság mentén – fejtette ki Nicole Dubilier, az expedíció tudományos vezetője a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at). Ez magyarázatot adhat egy eddig megválaszolatlan kérdésre: hogyan mozognak az állatok az egymástól gyakran több száz vagy több ezer kilométerre fekvő nagy hőforrásmezők között? Valószínűsíthető, hogy ezeket a kisebb aktív zónákat használják ugródeszkaként.
Az atlanti hőforrások felkutatásában harminc német és francia tengerkutató vesz részt a német Meteor fedélzetén. Az expedíció egyik célja választ találni arra, hogy miért bocsátanak ki az Azori-szigetekhez közel eső Merez Gwen víz alatti vulkán hőforrásai ilyen sok üvegházhatású metánt. A kutatás másik fő tárgya a hőforrásoknál élő mélytengeri kagylók, amelyeket kopoltyúikban élő szimbionta baktériumok táplálnak.
