Több mint 50 évvel felbocsátása után visszazuhant a Földre a szovjet Kozmosz-482 űrszonda – írja a The Guardian. A Live Science értesülései szerint az eszköz magyar idő szerint szombat reggel 8:24-kor csapódott az Indai-óceánba, Indonézia közelében.
Az 1972. március 31-én útnak indított Kozmosz-482 célja az volt, hogy leszálljon a Vénuszon, egy meghibásodás miatt azonban sosem sikerült elhagynia a Föld körüli pályát. A felbocsátás után a szonda négy darabra esett szét, amelyek közül két kisebb darab pár nappal később, a harmadik pedig még abban az évtizedben lezuhant.
Az Európai Űrügynökség szerint az eszköz május 10-én eltűnt műszereik szeme elől, ami arra utal, hogy ennyi évtized után végül belépett a légkörbe és lezuhant. A feltételezést később az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) is megerősítette.
Nem példátlan eset, hogy a Földre zuhannak űreszközök: 2024-ben például az 550 kilogrammos Salsa, illetve a 2300 kilogrammos ERS-2 műhold is visszatért a légkörbe. Szerencsére a legtöbb esetben az eszközök az emberektől nagyon távol, például óceánok felett lépnek be az atmoszférába, így nem jelentenek veszélyt. Idén azonban a SpaceX egyik Falcon-9-es rakétájának törmeléke lakott területre zuhant, egy lengyel raktárépület mellett ért földet.