Megtalálhatták annak az aszteroidának a darabjait, amely január 21-én, a hajnali órákban semmisült meg Berlin térsége felett – írja az IFLScience. A kisbolygó különlegessége, hogy néhány órával az érkezése előtt detektálták, ezelőtt csupán hét hasonló megfigyelés történt.
A 2024 BX1-et ráadásul egy magyar kutató, Sárneczky Krisztián észlelte. A felfedezés kapcsán a 24.hu is beszélt a csillagásszal, aki azt nyilatkozta lapunknak: komoly versenyfutás kezdődött az esetleges meteoritok begyűjtéséért.
Utóbb lengyel és magyar meteorit-vadászok is felfedeztek törmelékeket. Azt, hogy a kőzetek valóban a 2024 BX1-től származnak, a későbbi elemzések erősíthetik meg.
Sárneczky Krisztián a Piszkéstetői Obszervatórium segítségével detektálta a kisbolygót mintegy három órával ütközése előtt. A felfedezést rövidesen jelentette a Minor Planet Centernek, egy automatizált rendszer számításaiból pedig kiderült, hogy az objektum 100 százalékos bizonyossággal találkozni fog a Földdel.
A 2024 BX1 kifejezetten kis égitest volt, átmérője 1 méter lehetett, a szakemberek nem tartottak a hatásaitól. Tudományos szempontból ugyanakkor igen érdekes volt az esemény.
Az objektum végül a légkörbe belépve látványos, másodpercekig megfigyelhető tűzgömböt hozott létre, amelyet még Csehországból is megfigyeltek. Az adatokat elemezve a kutatók arra jutottak, hogy több darabka a felszínt is elérhette.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A meteoritok korai, tudományos begyűjtése két szempontból is fontos: ezzel egyrészt csökkenthetik a kőzetek földi beszennyeződésének mértékét, másrészt megelőzhetik, hogy az objektumok magánkézbe kerüljenek. A meteoritok köré egész piac épült ki, a kereskedelem kevéssé szabályozott.