Grand Theft Auto – jelentése járműlopás, lényegében szakzsargon arra, mikor a tulajdonos beleegyezése nélkül lovasítanak meg egy autót. Ez a címe napjaink egyik legnépszerűbb videójáték-sorozatának is, méghozzá nem véletlenül, hiszen már az 1997-ben kiadott első részben is alapfunkció volt, hogy a játéktéren található bármelyik járművet elköthettük, akár úgy is, hogy a sofőrt kirángattuk a volán mögül.
Az idén 26 éves, még MS-DOS-ra is kiadott Grand Theft Auto a 90-es évek egyik felkapott (és akkor még relatíve frissnek számító) trendjét lovagolta meg: nem egy makulátlan hőst irányíthattunk, hanem egy közönséges gazfickót, akivel mindenféle bűncselekmények elkövetésével szerezhettünk pénzt és juthattunk előre a játékban.
A program fogadtatása ugyan vegyes volt, de a GTA ettől még sikeres lett, egyetlen év leforgása alatt egymilliónál is több példány fogyott belőle, ami a 90-es évek végén jelentős eredménynek számított. Ennek megfelelően érkezett is kiegészítő, illetve folytatás a játékhoz. Bár az első két GTA vizuálisan nagyon messze áll a franchise modern darabjaitól, de a sorozat magját képező elemek már ekkor is jelen voltak a ma már megmosolyogtató grafikával rendelkező, felülnézetes programokban.
A bűnöző életmód, a felvehető fegyverek és tárgyak, a szabadon bejárható terület, a városok (Liberty, Vice City és San Andreas), a tetszőleges sorrendben megoldható küldetések, illetve a körözési rendszer: minél fajsúlyosabb bűntényt követünk el, minél nagyobb káoszt okozunk, annál több csillagot kapunk, és a rend őrei ennek megfelelően egyre nagyobb erőkkel vonulnak fel ellenünk.
Robban a bomba
A GTA és a GTA 2 sikeres és szórakoztató játékok voltak, de úttörőnek még nagy jóindulattal sem nevezhetők. Ám a Grand Theft Auto-sorozat azon kevés szériák egyike, ami az újabb részek megjelenésével párhuzamosan nem indult hanyatlásnak, hanem egyre jobb és jobb lett. A mai GTA-játékokat teljes egészében meghatározó epizód a 2001-ben piacra dobott GTA III volt, ami nemcsak a sorozatot reformálta meg, de a játékipart is, lefektetve a ma ismert nyílt világú akciójátékok alapjait. Ami a Doom és a Quake volt a belső nézetes lövöldözős játékoknak (FPS), az volt a Grand Theft Auto III a külső nézetes, teljesen 3D-s, szabadon bejárható világgal operáló programoknak.
A helyszín Liberty City (New York megfelelője a GTA-ban), főhősünk a piti bűnöző Claude, akit egy rosszul elsülő balhé során elárul és lelő a barátnője. Természetesen a férfi túléli az esetet, és ahogy az megszokott, lényegében a semmiből kell felépítenünk magunkat, végül igazi nagykutyává válni a városban. A sztori első blikkre sablonos, de a maga korában, az elődeihez képest igazi előrelépés volt, és innentől a GTA-játékokban mindig hatalmas szerep jutott az amúgy jól kidolgozott, fordulatos és kifejezetten szórakoztató történetnek. A fejlesztőknek azonban nem (csak) ez volt a nagy dobása, hanem az, hogy létrehoztak egy olyan, élettel és feladatokkal teli, teljesen 3D-s, szabadon bejárható világot, ami ugyan megizzasztotta a hardvereket, de cserébe olyan egyveleget biztosított a játékosoknak, amire korábban nem volt példa.
Egyrészt kellett az akkori technológia határait feszegető, a korhoz képest remek látvány, a több kerületből álló, de (idővel) szabadon bejárható világ, az elköthető járművek garmadája, a szimpatikus főhős, a jól felépített, megfelelő ritmusú sztori, a változatos, szórakoztató, kedvünk szerinti sorrendben megoldható küldetések.
És azok az egészen különleges arcok, akikkel a sztori során interakcióba kerülhettünk – az élményt ráadásul teljesen új szintre emelte, hogy a szereplőknek olyan színészek kölcsönözték a hangjukat, mint Robert Loggia, Kyle MacLachlan, Michael Madsen, Frank Vincent vagy éppen Joe Pantoliano. Mindezt tetézte a vezetés közben befogható rádióadók sora, a már ismert, folyton egyre nagyobb kihívást eredményező körözési rendszer és az egészen változatos eszközökkel vívható harc.
Nincs megállás
A GTA III a játékosokat és a kritikusokat egyaránt lenyűgözte, az ekkor már Rockstar Games néven dolgozó csapat pedig szinte évről évre képes volt emelni a tétet. A harmadik rész után mindössze kilenc hónappal érkező Vice City játékmenete jelentős változást ugyan nem hozott, de a szürke nagyvárosi miliőt felváltotta a Miamit utánzó tengerparti város, ráadásul visszarepültünk az időben a 80-as évekbe.
A korábban teljesen néma főhőst leváltotta a Ray Liotta hangján megszólaló Tommy Vercetti, A sebhelyesarcú és a Miami Vice tévésorozat hangulatát idéző sztori pedig fergeteges figurákkal szórakoztatta a játékost, ismét olyan sztárok közreműködésével, mint például Tom Sizemore vagy Danny Trejo.
Két évvel később a Rockstar Games mindezt megfejelte a GTA: San Andreas című epizóddal, ahol a Los Angelest megtestesítő városban a gettóból kell kitörni a CJ nevű karakterrel. A széria ekkor már a hollywoodi filmek mintájára készült: még nagyobb térkép, még több küldetés, még őrültebb karakterek, még több lehetőség, még több szabadság, kiegészítve olyan finomságokkal, hogy itt már úszni is lehetett, a karakterünk fizikai adottságait pedig az is befolyásolta, hogyan játszunk vele.
Ha keveset mozogtunk, akkor meghízott, de az extra kilókat leadhattuk edzéssel, de úgy is, ha autó vagy motor helyett biciklire pattantunk. Fontos volt továbbá, hogy a játék technikailag is fejlődött, a töltőképernyők pedig csak akkor szakították meg az élményt, ha átvezető videó következett, vagy a szabadból beléptünk egy belső helyszínre – a korábbinál itt már sokkal több ilyen lehetőségünk adódott.
A San Andreas sokak szerint máig az egyik legjobb GTA-epizód, sőt, van, aki minden idők legjobb videójátékai közé sorolja, ráadásul ez a rész minden korábbinál nagyobb siker lett, közel 30 millió példány fogyott belőle világszerte. Rengeteg kiadó és fejlesztő nem is álmodhat ilyen számokról, a fejlesztő Rockstar Games, a kiadó Take-Two Interactive és a Grand Theft Auto-széria számára ugyanakkor ez még mindig csak az előszoba volt a mindent letaroló GTA IV és GTA V előtt.
Elkezdődik az igazi őrület
A 2010-es évek elejére a GTA már több volt, mint egy videójáték, jelenség vált belőle, amit szinte mindenki ismert, túllépve a szubkultúra határait. Ehhez persze nem volt elég az, hogy a GTA III, a Vice City és a San Andreas átlagon felüli alkotások voltak, szükséges volt hozzá a világ változása is: konzolon, számítógépen játszani ekkor már régen nem számított kocka hobbinak, a videójátékok betörtek a mainstreambe (ezt a szaporodó videójáték-adaptációk száma is bizonyította). Az internetnek hála egyre gyorsabban terjedt a hírük, egyre több ember próbálta ki őket, és egy-egy sikercím megjelenését olyan őrület kezdte övezni, mint a korai iPhone modellek premierjét vagy a Marvel-filmek érkezését a Bosszúállók: Végjáték idején.
Ez a fajta lelkesedés a jelentősnek még nagy jóindulattal sem nevezhető, a kalózkodástól terhes magyar piacot sem kerülte el. A 2007-es Halo 3 megjelenésekor a Mammut pláza akkori elektronikai áruháza, a Saturn nemcsak meghosszabbította a nyitvatartást, hogy éjfélkor megvásárolható legyen a játék, de a kiadó Microsoft hatalmas szobrot állított a főhős Master Chiefnek, volt sajtótájékoztató, verseny a jelenlévők között, sőt a helyszínen feltűnt a játék főszereplője is – egy néma hős, futurisztikus páncélban, akivel bárki kedvére fotózkodhatott.
Ilyen klímába érkezett meg 2008-ban a GTA IV, amire egy-kettő helyett már négy évet kellett várni, és a korábbi részek minősége okán olyan felfokozott érdeklődés övezte, hogy a játék még akkor is sikerre lett volna ítélve, ha a fejlesztők csak egy marék homokot tesznek a műanyag dobozokba. Persze nem ez történt, a Liberty Citybe visszatérő történet a kelet-európai főszereplővel ismét lekörözte az elődeit, mind a játékmenetet, mind a sztorit, mind a bejárható területet, mind a látványt illetően, és ezúttal a játékosok már egy olyan online többszereplős módot is kaptak, ahol egyszerre harmincketten akciózhattak a rendelkezésre álló játéktéren.
A programból az első 24 órában 3,6 millió fogyott, ezzel egyetlen nap leforgása alatt 310 millió dollár bevételt termelve. A GTA IV-ből ezt követően csak a megjelenés évében 25 millió példány talált gazdára, bezsebelt több száz 10/10 pontos értékelést, illetve több tucat év játéka díjat, és máig ott tanyázik a világ legsikeresebb játékainak listáján. Egy program persze ezeket a rekordokat is megdöntötte, és ezen a ponton talán senki nem lepődik meg azon, hogy ez a játék a GTA V.
Az ötödik mindent visz
Az ötös számmal felvértezett Grand Theft Auto 2013-ban jelent meg, tehát erre a folytatásra már öt évet kellett várni, korábban sosem telt el ennyi idő két GTA-epizód között. Ennek megfelelően a várakozás minden korábbinál nagyobb volt, de a Rockstar Games nem okozott csalódást. A GTA V-ben már három teljesen különböző főhős irányítására volt lehetőség, a grafika komoly szintlépést mutatott a korábbi részhez képest, a bejárható terület közel felfoghatatlanra nőtt, egészen döbbenetes mennyiségű küldetés várta a játékosokat, hihetetlen változatossággal, és olyan sztorival, illetve eltérő befejezésekkel, ami még tíz év után is beszédtéma a sorozat rajongói között.
Csak, hogy kontextusba helyezzük ezt az amúgy elképesztő eredményt: minden idők legjövedelmezőbb filmjének, a James Cameron-féle Avatarnak ugyanezen mérföldkő eléréséhez 17 napra volt szüksége. És akkor ugorjunk most egy kicsit előre az időben, a jelenbe: a GTA V-ből az elmúlt tíz évben 190 millió (!!!) példányt értékesítettek, ami egészen elképesztő eredmény – legalábbis videójátékos viszonylatban. Még úgy is, hogy ebben azért benne van az a 7 millió ember, aki csak azért regisztrált az Epic Games Store-ba, hogy ingyen hozzájuthasson a programhoz.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezt a játék meglehetősen érdekes módon hozta össze. A program 2013-ban jelent meg Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, 2014-ben jött ki a PlayStation 4-es és az Xbox One-os verzió, majd ezt követte 2015-ben a PC-s kiadás. 2020-ban aztán a Rockstar és a Take-Two kiadta a PlayStation 5-re és Xbox Series X és S konzolokra optimalizált variánst is. A 190 milliós példányszám tehát ennyi gépen jött össze, és szinte bizonyos, hogy bőven akadnak olyan emberek a világon, akik három különböző konzolra is megvásárolták a játékot.
Ami egyben jól példázza, hogy a GTA V messze nem átlagos játék. Ebben persze hatalmas szerepe van annak is, hogy a program olyan online multiplayer komponenssel lett kibővítve a 2013-as megjelenés óta, amivel mind a mai napig milliók játszanak, és még most is érkeznek hozzá új tartalmak és frissítések. Ami pedig a legdurvább az egészben, hogy a mikrotranzakciókból származó bevétel még hozzáadódik az eladott példányok után járó összeghez.
Csoda, hogy mindenki meg van veszve érte?
Idén volt tíz éve, hogy a GTA V (először) a boltok polcaira került, ez duplája annak az időnek, ami a GTA IV és a GTA V között eltelt. A két említett játék legalább a megjelenéskor legalább két generációnyi játékosban hagyott kitörölhetetlen nyomott, időközben pedig belépett a képbe még egy generáció, akiknek az újrakiadásoknak hála bőven volt idejük bepótolni, amiről mondjuk 2013-ban a koruk miatt lemaradtak.
A GTA pedig olyan franchise, ami minden egyes epizódjával képes volt emelni a tétet, kitolni a határokat, felülmúlni a korábbi élményt, valami olyat nyújtani, amire az elődök még nem voltak képesek. Mindezek fényében, és tíz évnyi szünet után talán már érthető, hogy a 2025-re ígért GTA VI első előzetese miért vet akkora hullámokat, hogy mindenki meg akarja lovagolni őket, és percek alatt milliók tapadnak a képernyőre, hogy első kézből értesüljenek valamiről, ami nagy valószínűség szerint másfél év múlva ismét meg fog dönteni minden eddig felállított rekordot.
